Akit egyszer ennyire szeretett valaki
- aki talán már rég nem él,
- azt a szeretet ereje mindhalálig védelmezi.
Joanne Kathleen Rowling
Mindenki annyit él, amennyit szeretett.
Aki szeretetet nem adott, semmit nem adott.
Aki szeretetet nem teremtett, semmit nem teremtett.
Lev Tolsztoj
Az a másodperc,
amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi
nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület.
Teli félelemmel és
szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk.
Mi azt hisszük, hogy
az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk.
Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a
pénzkereset.
Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt,
a "senkihez sincs közöm" életérzése.
És a szerelemről véljük, hogy
káprázat, mámor.
Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy
"Te el vagy varázsolva, öregem!
Te megőrültél!"
- miközben egy
tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni,
mert mindig ide vágytam!
Itt akarok élni, örökké!"
Amikor szeretjük
egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az,
amikor szeretünk.
Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor
föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért
élni.
(Müller Péter)
|
|
| | | | |
Ha csak egy órát élnél még, és csak egy telefonra lenne lehetőséged, kit hívnál fel, és mit mondanál neki? Na, és mire vársz még?
