eső.

Amikor esik az eső...

Olyankor a sok-sok, lélek könnyezik... 

Kell a megtisztulás nekik, ami a földnek, s nekünk az életet jelenti! 

Álom világ...

Álmok nélkül nincs holnap?? 

 A szellem természetes formája valójában nem a fizikai test, sőt nyomorultnak és szerencsétlennek érzi magát benne ,
ezért rendszeresen ki kell szabadulnia onnan, erre van kitalálva az alvás.
Az alvás ideje alatt elhagyja a burkát, melyhez ez idő alatt egy vékony szál köti,
Így oldunk meg bennünket foglalkoztató problémákat álmunkban. 

Azt mondjuk : alszunk rá egyet. A szellemnek szüksége van erre a kapcsolatra. 

Nem bírja tatrósan a bezártságot, elszigeteltséget. 

Ezért mindenre képes, hogy fent tartsa ezt a kötődést .
Még arra is, hogy kevés alvás esetén megbetegítse, vagy elpusztítsa a fizikai testet.

Az álommal kapcsolatban S. Freud és C. G. Jung (illetve nagyon sokan mások) a 20. században jelentős kutatásokat végeztek. Előbbi az álomfejtésben túlzott gyakorlati jelentőséget tulajdonított a napközben elfojtott és alvás közben föltörő szexuális eredeztetésnek. Utóbbi – aki pedig (állítólag) nyolcvan-ezer álmot analizált – kevesebbet beszélt az agytevékenységről, annál nagyobb jelentőséget tulajdonított a „lélek megszólalásának”. Ugyanakkor: „Az álom az alvás közben végbemenő tudattalan tevékenység terméke” – fogalmazta Jung. Szerinte az álom nem más, mint a lélek kitárulkozása az alvástól tehetetlen test fölött, sőt kitörése belőle. „Az álmok azt mutatják meg, ami a lelkünk legmélyén foglalkoztat bennünket” – írta. Freud is ezt állította. Jung azt is vallotta, hogy az álom kompenzáció, azaz „tudatunk, magatartásunk túlzásait, egyoldalúságait, hiányosságait igyekszik helyrebillenteni, vagy éppen redukálni, visszavezetni.” Máshol arról vallott, hogy „az álom az álmodó belső környezetét ecseteli, azt aminek igaz és valós voltát a tudat egyáltalán nem ismeri el.” Ezt az elvet vallotta Maria Kasel is, amikor arról írt, hogy az álom „lelkünk képes nyelve”. F. Alt kiegészítésében: „A lélek éjszakánként a maga képes nyelvén beszél hozzánk.” (Megnyugtatóan egyik kutató sem pontosította, hogy a „lélek megszólalása” és az „agytevékenység” vagy a „pszichés megnyilvánulások” között van-e, és mit értelmez különbségnek, vagy ezek csupán szófordulatok?)

Egy másik meghatározás szerint, „Álmunkban egy belső világba költözünk, ahol nem az értelem és a realitás uralkodik.” Az álom módosult tudatállapot lehet, amelyben emlékezeti és képzeleti képek keverednek. Utóbbiak alaposan megváltoztatják a napközben átélt valós eseményeket, és a jövőben soha be nem következő történéseket is álomképként létrehozatnak velünk. Az álom a mai kutatók szerint nem más, mint egy olyan ablak, amelyen keresztül betekinthetünk saját tudattalanunkba.

Az álom az egészséges szellemi működéshez szükséges, és elengedhetetlen a lelki egyensúlyhoz. Az álmodási szükségletünk nagyon erős. Az kétségtelen, hogy az álomban „kódolt üzeneteknek” jelentőségük van, és ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A rendszeresen visszatérő, gyötrő álom a meg nem oldott, napközbeni állandó stresszhelyzetet, szorongást, esetleg kudarcélményt tükrözi. Az sem lehet vitás, hogy a nem gyötrő, de mindig ugyanazon visszatérő álomkép jelzi, életünk egy bizonyos kérdése nincs megválaszolva.

Mindkét világhírű kutató, Freud és Jung állítása, illetve mindazok szerint, akik tudományos szinten álomfejtéssel foglalkoznak, a személyiség álmait az ember csak önmaga tudja (ha tudja!) értelmezni és értékelni. Az „álomfejtés” személyiségfejlesztő és önfeltáró, lélek-önanalizáló tevékenység. Az erre kevésbé fölkészült, nem kellően fejlett személyiség, a nem tanult és nem intelligens ember ezért az álomfejtéssel minduntalan tévútra jut, vagy – és számára ez a legegyszerűbb megoldás – mint tudománytalan tevékenységet elveti; illetve a fölismerés és beismerés által önmagáról alkotott kedvezőtlen képtől félve nem foglalkozik vele, mintha nem is volna álma. Mint szükségtelen rosszat igyekszik az életéből még akkor is kikapcsolni, ha álmai, amelyek nem hagyják nyugodni, rendre „kapcsolat fölvételre” jelentkeznek.

Abban a pillanatban, ahogy az álomfejtésbe egy kívülálló analizáló, vagyis második személy lép be, aki az álmot, és az ezt megelőző, az álom kialakulásához vezető, átélt valós eseményeket nem maga élte meg (ezért nem vált személyes élményévé); vagy csak az álmodó elbeszélése alapján ismeri – amely számára csupán tükör, azaz mesterséges mása az eredeti álomnak –, esetleg a megtörténthez képest teljesen torz képet is festhet róla, tehát tudományosan kevéssé hiteles. Fokozza a tévedés lehetőségét az a tény, hogy a megfejtésbe belépő második személy az álmot saját lelki és tapasztalati szűrőjén, illetve fölkészültségi lumenén engedi át. Ezért abból bármilyen, az átélő számára fontos, de számára értelmetlen, ezért neki nem jelentős részletet kiszűrhet, vagy kreatív fantáziájával kiegészíthet, illetve növelhet. Így az álom eredetisége mind jobban torzul. Pedig maga C. G. Jung írta, hogy „Az álom nem manipulálható” – egzakt képsor, amelynek értelmezése rendkívül nehéz.

Az agy- és benne az álomkutatás jelentős fejlődésnek csak az 1950-es évektől indult meg. Talán reményteljes jövő előtt áll. Az alváshoz hasonlóan, máig tele van megoldatlan kérdésekkel, amelyek özöne az evolúcióval kezdődik. Álmodnak-e az állatok és mit? Ha álmodnak, ez az élettani folyamat a rendszertan melyik fejlődési ágától bizonyítható? A madaraktól? Miről álmodhatnak? Az nem vitás, hogy náluk is van REM-fázis, amelyben az alvás fölszínes lesz, és ezzel megváltozik az egész addigi agytevékenységük. Embernél ezt az időszakot jól lehet érzékelni, hiszen az alvónál a szemhéj alatt ilyenkor indul meg a szemgolyó (olykor vertikálisan hullámzó) vándorlása egyik szemzugtól a másikig. Műszerrel pedig a megváltozott agyi elektromos hullámok vizsgálhatók.

Megválaszolatlan kérdés az is, hogy az emberré válásunk során, mikor keletkezhetett tudatosan fölismert álom? A Pithekuszok és előemberek álma mennyire volt hasonlatos állatőseink alvás során megnyilvánuló agytevékenységéhez? Az álom fejlődése része volt-e az agy súlybeli gyarapodásának, vagy inkább a barázdálódás mértéke, esetleg a központok összeköttetéseinek sokasodása és bonyolultsága határozta meg? Fajon belül ezek az egyes egyedeknél mekkora eltéréseket mutatnak? Mindezek még mindig szomatikus tulajdonságok, holott az emberré válás során fontos volt az érzelmi fejlődés is. Álmaink egy része racionális, másik része lelki, érzelmi indíttatású, amelyek nehezebben köthetők napi eseményekhez; és ezeknél jóval áttételesebbek, illetve szabályozatlanabbak. Egyáltalán, miért keletkezik, és miért fontos számunkra az álom? Franz Alt szerint: „Ha tizennégy napnál tovább nem álmodnánk, nem élhetnénk többé. Az álom tehát létszükséglet.”

heartless.... ?

.