"Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele." - . - - .- Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni. Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet,esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért,hogy halljam a hangját. Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elvesztettem. DE TÚLÉLTEM! És még most is ÉLEK! Az életet nem csak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd. ÉLJ! A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.
A
mimóza parányi, a hüvelyesek családjába tartozó, igen érdekes növény.
Furcsasága abban rejlik, hogy leveleit akár 1/5 másodperc alatt képes
összecsukni az érintést követően, illetve 5-15 perc elteltével újra
kinyitja azokat. E Brazíliából származó kicsi növénynek valószínűleg az
idők folyamán fokozatosan alakult ki védelmi rendszere. Feltehetőleg az
állandóan "bombázó" trópusi esőzésektől zárkózott el. Nagyon érdekes
látvány, ahogy a leggyengédebb érintésre is a levelek összecsukódnak.
Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál neked benne.
Nem kell megküzdened a helyért.
Ha olykor megbánt téged,
nem indokot keres a tettére, hanem a bocsánatodat.
Ne erőltesd rá magad
olyasvalakire, aki nem ismer el téged, és ne feledd, akinek fontos vagy
nem csak akkor áll melletted, amikor a legjobb formádat hozod, hanem
akkor is, amikor a legrosszabb passzban vagy
A megelégedettség érzése a befejezett dolgokból származik, befejezetlen ügyeid pedig szétszórják az energiád. Törekedj lezárni mindent amit elkezdtél, és ez még inkább vonatkozik minden lezáratlan kommunikációra, érzésre, fájdalomra, legyen az két perces vagy tízezer éves.
-Hahó Ész...menjél aludni! -De miért is, Szív? -Mert most én akarok ébren lenni, nélküled! -Talán szerelem?
A Szív elmosolyodik,és elkuncogja magát. Majd nemet int. -Akkor?..kérdezi az Ész. -Akkor, akkor!.. Gondolod,hogy csak akkor nincs rád szükség, ha a szerelem jön? -Miért? Nem így van..csodálkozott az Ész. -Bizony nem...hisz tudod vannak pillanatok,amikor minden ragyog, tiszta, és nyugodt. Szerelem nélkül is. -Mesélj!-kíváncsiskodott az Ész. -Meséljek?..Látod ezt még nem tapasztaltad.Ó, hogyan is tehetted volna. Hiszen Te az Ész vagy-huncutkodott a Szív.
-Figyelj jól! Ezt a pillanatot-ami lehet percnyi, vagy tarthat órákig, napokig, évekig-adhatja bármi: Egy őszinte beszélgetés, egy pillantás, egy simogatás, egy hívás, egy levél, egy szép táj, egy név, egy dallam, egyszóval...ami a Szívet szólítja meg! Vagyis engem. Az Ész hallgatott, majd megszólalt: -Akkor ebből is kimaradok? A Szív elmosolyodott, és így szólt: -Igen kimaradsz,hiszen a Te pillanataid máskor vannak!!"
Vallom, hogy a magaddal szembeni egyik legfontosabb és legfelemelőbb kötelességed megtalálni azt a kifejezési formát, melyben kiteljesedhetsz!
Féltelek a hívó szavaktól
A titkoktól, álmoktól
A mástól, az idegentől
A szépségtől, bizonytalanságtól
Féltelek az édes ízektől
Az izgató remegéstől
A kacagó szépségtől
A vágytól, a szeszélytől
Féltelek az elmúlástól
A fekete csendtől
Az üres napoktól
A homálytól, tehetetlenségtől
Féltelek, hogy elhagysz, hogy elhagylak
Lépteim üres nyomok a Semmiben
Meghalunk, és elveszik Minden.
Tudod, van úgy,
hogy az ember hiába keresi,
nem találja a fontosat,
a fontosat,
ami nem rég még közel volt,
nem rég még nagyon az volt,
mintha elszakadt volna
az utolsó szalmaszál,
kutat, keresi
a tegnap még oly fontosat,
az értelmet,
amiért érdemes itt lenni,
érdemes lenni
de mintha elaludt volna benne az Isten,
nélküle nincs értelem,
ébresztgetni is elfelejti,
hisz oly mindegy,
talán soha nem is lakott benne,
vagy már kihűlt a helye,
elszállt észrevétlen,
magára hagyta rég,
talán kényelmetlen volt neki
a szegényes otthon,
nélküle a szavak is üresek,
amikben valaha ott voltál,
már nem talállak bennük,
már csak az agyam hazudja,
hogy vársz rám,
ha nem érzem a vonzást
hiába kereslek,
nem talállak meg sosem,
ha nem érzem,
hogy fontos kettőnknek,
hogy kettőnknek
mindennél fontosabb,
és Te nem mutatod meg magad,
hagyod, a sötétbe botorkáljak,
magányosan, üresen,
pedig Te tudtál értelmet adni,
talán megbántad, és visszavetted,
először fáj, azután csöndesül,
mintha ébredezne bennem
az alvó Isten,
újra érzem a vonzást,
ha a szememmel nem is látlak,
de érzem, itt vagy,
velem vagy.
itt kell lenned valahol,
hogy értelmet kapjon
az érdemes.
Aki mindenben engem lát,és mindent bennem lát, az nem szakadhat el tőlem, s én sem szakadok el tőle.
"Nem akarom de rád gondolok,
menekülnék de nem tudok.
Nyugalom kéne, béke, csend...
de itt visszhangzol idebent."
* * *
"Valahol a csillagokban kerestelek téged,
mire rád találtam elmúltak az évek.
Elveszett időnket nem pótolja semmi,
de most légy a barátom a vágyam csak ennyi."
Ahogy Müller Péter látja "Drága embertársaim!
Földünkön jelentős energetikai változások zajlanak, melyek minden ember életét érintik. Felgyorsult életünknek jó páran ismerik az okát, azonban sokan kétségbeesetten, értetlenül állnak a változások előtt. Átalakulásunk oka, a jelenlegi sűrű anyagból való felemelkedés egy magasabb rezgésszámú dimenzióba, ahol az alacsony rezgésű energiák már nem hatnak ránk (félelem, gyűlölet, irigység, féltékenység stb.) vagy már nincsenek is jelen. Tudom, hihetetlennek tűnik, mert a látszat gyakorta mást mutat, de ezek az energiák már nem sokáig lesznek életképesek. Sokat hallhatunk, olvashatunk a dimenzióváltásról, hogy zajlik majd, de biztosat senki nem tud, mi is fog történni valójában. Számos könyv foglalkozik régóta a témával, több verzió is elképzelhető. Az emelkedés célja, hogy tudatunkat megtisztítsuk és egonkat kordák közészorítva, lelkünket megnyitva kapcsolódjunk isteni énünkhöz. Ez a folyamat már régóta elkezdődött, idáig azonban nem volt ennyire szembeötlő a változás. A folyamat a maja naptár szerint 2012-ben éri el a tetőpontját. Mit jelent ez? Azt érezzük, felgyorsul az idő. (Az időt egyébként csak mi, emberek érzékeljük, más dimenziókban nincs se tér, se idő.) A Földet érő energiák rezgése fokozatosan emelkedik, az anyag sűrűsége csökken. Mivel jár ez a jelenség? Tudatunk kitágul, egyre többször használjuk intuitív érzékelésünket. Fejlődik finom érzékelésünk, egyre többen tudnak összekapcsolódni Isteni énünkkel, másokkal is tudati szinten. Testünk is változáson megy át, ennek következtében sokszor érezhetjük magunkat fáradtnak, idegesnek, levertnek ok nélkül. Komoly hangulathullámzások törhetnek ránk a semmiből. Ez azért van, mert testünk nehezen alkalmazkodik a hozzánk érkező, új energiákhoz, amíg beépül. Nem kell tőlük megijedni, hagyjuk, hogy beépülhessenek az új energiák. " Feküdjünk rá arra a bizonyos hullámra és hagyjuk, hogy vigyen magával előre" Sokkal gyorsabban túljutunk a nehezén! Tudati szinten gondolataink egyre többször és egyre pontosabban valósulnak meg. A pozitív, teremtő gondolataink is, de a félelmeink, nehézségeink ugyanígy. Ezért is fontos, hogy figyeljünk gondolatainkra, és tudatosan fogalmazzuk meg őket. Egyre többen foglalkoznak ezotériával, nyitnak alternatív gyógymódok felé, aminek megvan az előnye is, és a hátránya is. Ha nem vagyunk elég körültekintőek és túl gyorsan akarjuk életünkbe a változásokat behozni, akkor bajt is okozhatunk, első sorban magunknak, de környezetünknek is. A két legfőbb erény, amit mindenkinek meg kell tanulni, ha szeretne a változásokban részt venni: türelem és alázat. E kettő nélkül könnyen kicsúszhat lábunk alatt a talaj. De ha betartjuk a szabályokat, akkor megtapasztalhatjuk a bőséget és szeretetet életünkben. Ahogy emelkedik a rezgésszint, úgy növekszik a stressz, feszültség az emberek között. Vannak emberek, akik nem akarják a változásokat és nem képesek ezeket az új rezgéseket befogadni. Ők maradnak a saját rezgésszintjükön, viszont azok, akik emelkednek, már nem tudják elviselni a durva energiákat. Ilyenkor a két tábor energiája egymásnak feszül. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy régi barátok, ismerősök maradnak el mellőlünk és új ismeretségek születnek. A hazugságok, önáltatások ideje lejárt. Mindenkinek szembe kell néznie saját félelmeivel, megoldatlan ügyeivel. Mindenki saját magáért felelős, persze útmutatást kérhetünk, de az úton egyedül kell végig mennünk. Nem szabad elfelejtenünk, sose vagyunk egyedül! Azok, akiknek azonos a rezgésük, csoportokba szerveződnek és együtt haladnak tovább az úton. Lesznek, akik utolérnek minket és felzárkóznak, de lesznek, akik végleg elmaradnak. Amikor becsukódik mögöttünk egy ajtó, kinyílik előttünk egy új! Ezt ne felejtsük el. Ne rágjuk magunkat azon, hogy mi lesz majd, hanem éljünk a jelenben, tanulva a múltból! Ez a feladat! Aki megtalálta " középpontját", messzire sugárzik! Hívójele bejárja a világot, és akinek szól, meghallja s válaszol. Rokon lelkek, ha tiszták, állandó adásban-vételben vannak. Ne félj, hogy társtalan maradsz. Szíved adásban van és megtalálod a veled "egyívásút". Minden az "adó" erején és tisztaságán múlik. Ha csillagodat követed, életed is megváltozik. Régi szokások, szemléletek és társak is elmaradnak. Mások jönnek helyettük... ...az egonk az egyetlen ellenségünk, ami visszavethet fejlődésünkben. Az, aki elhiteti velünk, hogy nem vagyunk méltók a változásra, az emelkedésre, hogy nem is érdemeljük meg a tudást. Ne higgyünk neki! Az egyik legerősebb fegyver, a szeretet, mely mindent elsöpör és nincs ellenség, mely szembe szállna vele. Jelenünkben szívcsakránk megnyitása a feladat, ami korántsem olyan egyszerű, mint amilyen könnyű leírnom. Sok sérelmet, fájdalmat és feldolgozatlan traumát cipelünk magunkban (életek óta), aminek feldolgozására és megbocsájtására most jött el az idő. Bontsuk le falainkat! Merjünk hinni, bízni és szeretni! Még ha védtelenek is leszünk általa, sebezhetők, de a régi színjátékok már nem folytathatók magadat kell átalakítani, ha sorsodon változtatni akarsz. Ha belül változol, megváltozik a "kívül" is. Lelked sugárzása messzire hat, átvarázsolja a külvilágodat. De magadon kell kezdeni! Ha külső harmóniára vágysz, először magadban kell összhangot teremtened. Ha szeretetre vágysz: szeretned kell! Ha társra vágysz, alkalmassá kell válnod a társulásra. Akiben ez a "benső mágnes" működni kezd, nem akarja a másikat sem elnyomni, sem manipulálni - úgy vonz, hogy mindenkit meghagy a maga szabadságában. Az emberek ezt megérzik. A vonzásnak ezt az ellenállhatatlan erejét SZERETET-nek
(Müller Péter)
„Gondolj rám, ha már nem leszek veled,
Gondolj arra mennyire, szerettelek.
Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk,
S az utolsó napra, mikor kimondtad: végeztünk.
Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem,
Nem is sejtetted, mit jelentettél nekem.
'Ha valakit a szépségéért szeretünk, akkor az nem szerelem, csak vágy.
Ha valakit az intelligenciájáért szeretünk, akkor az nem szerelem, hanem dicsőítés.
Ha valakit azért szeretünk, mert gazdag, az sem szerelem, hanem érdek.
Ám ha szeretsz valakit, és nem tudod megmondani miért, az az igazi Szerelem!'
„A barátod az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret.”
'Nemsokára mi is meghalunk, minket is csak egy kis ideig szeretnek még, aztán elfelejtenek. De a szeretetnek ez teljesen elegendő. A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakad. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet; csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme.'
- Thornton Niven Wilder -
Játékok a polcon - plüssnyuszi és plüssmaci
- Mondtam már, hogy szeretlek?
- Ma még nem. De nem kötelező.
- Szeretnem Téged?
Ezt nem én döntöm el, nem szabad választás. Így alakult.
- Mondanod nem kötelező.
- Akkor mit mondjak? Hazudjak Neked? Vagy beszélgessünk másról?
- Akármiről beszélgetünk, tudom, hogy szeretsz. Hallom a hangodon.
- Tudod nekem ez néha fáj.
- Miért?
- Mert itt ülünk ezen a polcon, egymás mellett, és én nem tudom szeretsz-e.
- Hogyhogy nem tudod? - Nem mondod sosem.
- Szerintem nem kell mondani. Rád nézek, és látod. Megszólalok, és hallod a hangomon.
- De nekem néha kéne, hogy kimondd.
- Akkor mások vagyunk.
- Fogod mondani?
- Fogom.
Mert akarod.
- Szeretlek.
- Én is.
- Nem mondtad ki. Most se.
- Azt mondtam, hogy én is.
- Az nem ugyanaz.
- Dehogynem. Én is szeretlek.
- Magadtól mondd.
- Szeretlek.
- Hát ez most nagyon magadtól volt.
- Neked meg semmi se jó.
- Nem is szeretsz.
- De Te se.
- Akkor megegyeztünk.
- Meg.
Majd
hátat fordítottak egymásnak, és soha többé nem szóltak egy szót se. A
plüssnyuszit végül elvitte egy másik kisgyerek, a plüssmackó pedig
örökké bánta, hogy nem mondta ki időben, hogy szeretlek.
Folytatás...
Miután a plüssnyuszit elvitte egy kisgyerek, a plüssmackó magányos lett.
Hiányzott neki a plüssnyuszi. Még ha nem is szólt hozzá, de itt volt mellette,érezte a jelenlétét és szerethette.Mikor hátat fordított neki haragjában,az is jobb volt, mint ez a magány.
Mert érezte a jelenlétét...és szerette. Bár ezt magától nem tudta kimondani.
Fájt neki a plüssnyuszi, a szerelme hiánya.
Vajon hova vitte el a kisgyerek a társát?
Lehet, ő is megunja egyszer a büszke plüssnyuszit, akinek semmi nem volt jó.
Semmi nem volt jó? De miért mondja ezt? Miért minősíti?
Hiszen szereti!
Lelke azóta is utána sóvárog, szabályosan fáj a hiánya.
Csak annyit akart, hogy mondja ki a szót magától: Szeretlek.
Ne azt,hogy én is,meg persze, meg kedvellek. Ez nem ugyanaz.
A legszebb magyar szó a köszönöm után a Szeretlek.
Ebben minden benne van:az elfogadás,a másik ember tisztelete, a másik ember utáni vágy...a szeretet.
Ő nem tudja kimondani! Makacs.Talán egy kicsit büszke is.
Így morfondírozott magában napról-napra. Magányos volt. Szívét égette a plüssnyuszi utáni vágy hiánya.
Egyik nap kinyílt az ajtó. Egy férfi lépett be rajta. A polchoz ment. A maci szíve hevesen vert. Várt..
A férfi felé nyúlt. Félelmet érzett. Vajon hova visz a férfi?
A férfi nem vitte sehova.felnyúlt a polcra, és felrakta a gyűrött, kopott állapotban lévő rég eltűnt társát, a plüssnyuszit.
A maci szeméből könnyek törtek elő. A nyuszi felé fordult és kimondta: Szeretlek
Végre kimondta a bűvös szót.
-Szeretlek.
-Én is szeretlek, örökké-és a nyuszi a maci felé fordult. Így maradtak a polcon , egymás felé fordulva az idők végezetéig...
(Pirathes)
Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: "
Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel.
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem
átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak
ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy
kisfiút aki olyan öt évesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a
kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem
ezt a babát?" Az idős hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég pénzed hogy
megvedd ezt a babát, kedveském"Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg
itt öt percet, amíg ô elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak
még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
"Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most
Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki.
"Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú
sajnálkozva válaszolt. "Nem, Télapó nem viheti oda neki ahol most ô van.
Oda kell ahoz adnom anyukámnak, és így ô odaadhatja a húgocskámnak,
amikor odamegy. "
A szemei olyan szomorúak voltak amíg ezt mondta. "A húgom Istenhez ment,
hogy vele legyen.Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez
hamarosan,
úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen
nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya
elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat és azt kívánom bárcsak ne kellene elhagynia
engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen."
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen.
Gyorsan a
pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és
megkérdeztem a fiút: "Mi lenne ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis
lenne elég?" Oké - mondta. "Remélem van elég." Én hozzáadtam némi pénzt a
fiúé hoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a
babára, még egy kicsivel több is.A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem,
hogy adtál elég pénzt." Aztán rám nézett és hozzátette: "Megkértem
tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég
pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a
húgomnak. Meghallgatott!
Szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
"De ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc múlva az idős hölgy
visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a
Bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ez előttről,
amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben
egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya
kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók
fenntartását, szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni
a komából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nap múlva, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér
rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a
látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a
fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a
mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
s bármi sors állna is elénkbe, a boldogságot elfogjuk érni...
(Ady)
Ami fél, azt ne fogadd, egészet akarj és egészet adj!!
(Ady)
Heart beats fast Gyorsan ver a szív
Colors and promises Színek és ígéretek How to be brave Hogyan legyünk bátrak How can I love when I'm afraid to fall Hogyan szerethetnék, ha félek a kudarctól But watching you stand alone De látni ahogy egyedül állsz ott All of my doubt suddenly goes away somehow Valamiért hirtelen minden kétségem elmúlik One step closer Egy lépéssel közelebb I have died everyday waiting for you Minden nap meghaltam, míg vártam rád Darling don't be afraid I have loved you Kedvesem, ne félj, szerettelek For a thousand years Ezer éven át I'll love you for a thousand more Szeretni foglak még ezer éven át
Az intuíció, azaz a megérzés az ember számára éppolyan fontos, mint az állatok esetében az ösztön. Ám az állatoknak nincs választási lehetőségük: követniük kell ösztöneiket. Az ember azonban eldöntheti, hogy az eszére, a megérzéseire, vagy a kettő kombinációjára hagyatkozik-e.
Köszönöm neked! Az intuiciót nem lehet letiltani,...
Az intuíció képessége minden emberben adott, ám ezt sok esetben elnyomja az ész és az értelem túlértékelése. Az intuíció gyakran ellentmond az értelemnek, az érzéseknek, vagy akár a szokásoknak, ezért nagyon nehéz bízni benne. Nem is olyan régen még csak az értelem számított, csak az ésszerű megoldás lehetett az igazi. Az utóbbi években azonban kifejlődött egy másik szemléletmód is. Az értelem persze szükségszerű, de nem minden.
Az intuíció szó mai jelentése a latin "intuitio" - sugallat, megérző képesség - szóból vezethető le. Goethe az intuíciót "az ember belsejéből fakadó sugallat"-nak nevezte. C. G. Jung pszichoanalitikus szerint ez egyfajta ösztönös megértés, ami azt jelenti, hogy valamit teljes egészében megértettünk, anélkül, hogy meg tudnánk magyarázni, mi és hogyan történt.
Az intuíció általában váratlanul jön, de mindig a kellő pillanatban. Belülről érkezik, de általában külső hatás váltja ki. Sokkal nagyobb mértékben érinti mindennapjainkat, mintsem azt feltételeznénk, ez kreativitásunk jelentős alkotóeleme. Az intuíció legfontosabb kritériuma: egy probléma megoldása, a válasz megtalálása egy nehéz kérdésre, egy szituáció megváltoztatása. Ha már nem gondolkodunk olyan intenzíven az adott kérdésen, akkor keletkezhet az intuíció. Persze nem minden spontán ötlet azonos ezzel.
Az intuíció minden emberben adott, s bár az idők során nem gondozták, mégsem sorvadt el. Mint minden más képességet, az intuíciót is fel kell ébreszteni, ki kell fejleszteni, ápolni kell. Némi türelemmel és néhány gyakorlattal ismét szabadjára engedhetjük elnyomott képességeinket, és ezáltal tágíthatjuk tudatunkat, finomíthatjuk érzékelésünket.
Az intuíciós képességek felébresztése és edzése
Sok múlik beállítottságunkon és előítéleteinken, amelyeknek sokszor nem is vagyunk tudatában.
- Először tisztáznunk kell, hogy bizalmatlanok vagyunk-e, ha az érzéseinkre kell hagyatkozni? Kételkedünk-e az intuíció létezésében?
- Döntsünk az intuíció mellett, bízzunk meg benne!
- Kezdjünk minden napot pozitív gondolkodással, engedjük, hogy életünk örömtelibb legyen!
- Gondolkodjunk mindig pozitívan! Ne siránkozzunk a hibáinkon, inkább örüljünk az apró sikereknek. Ne álljuk útját fejlődésünknek olyan mondatokkal, mint "én ezt nem tudom", "nem fog sikerülni".
- Erősítsük önbizalmunkat, ismerjük meg önmagunkat és erősségeinket!
“A csendes feszültség nem bizalom, csupán visszafojtott aggodalom.” (Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül)
Az a furcsa érzés...
Hát eljött ismét, és megmutatta a foga fehérjét,
szívem a torkomban, és csak nyelem, az ízét,
nem akarva az eljövetelét nehogy fojtón sebeket tépjen szét..
A köd feloszlott, de valami fátyol beborítja a látóhatárt.
felhők gyülekeznek, az eső meg sem áll,, szakadatlan ontja bánatát.
A melankónia, teherként nehezedik rád, de nem érzed át a szívem bánatát.
Hogy mondhatnám el, hogy az óra körbe jár?
Hogy mennyire ugyan az,, a nappalt követik az éjszakák..
Angyalok, és hősök kora ezennel végleg lejárt..
Nincs ember a földön, ki ezt megmásítaná..
"És te tekersz magadban, gondolkozol, hogy miért csinálja, mi ez a pokoli spirál, ami megy, egyre lejjebb és lejjebb. Nem érted. Tovább tekersz. Bizonytalan vagy, a lelkedben valamiféle sose tapasztalt méretű háború dúl. A nap se úgy süt, ahogy máskor, a víz ízét is kevésbé érzed, és nem is foghatod fel, hol vagy. A valósággal már csak a fájdalom az egyetlen kapcsolatod. Tudod, hogy élsz, mert érzed, hogy a húsodba mar. Csendben várod, beledöglesz-e, hogy aztán megtalálják a lakásban csendben oszladozó tetemedet. Mondjuk a nappali közepén. Mert az olyan teátrális. Na, de a kikészülést nem adják olyan könnyen. Néha kezedbe veszel egy csokikrémes üveget, és addig forgatod, míg rá nem jössz, hogy a csokikrémet előállító üzem sem állt meg, úgyhogy nem lehet akkora baj. Aztán megint legurul a virtuális talicska a hegyről, te meg ebben a szarban ülsz, úgyhogy gurulsz vele együtt. Ott agonizálsz a hullámvölgyben, és nagy szemekkel pislogsz fel a hegyre. Aminek a tetején egy csokikrémes üveg van. Az előbb még hadováltál valamit az üzemről, ami nem állt le, meg az élet megy tovább című marketing masszáról. Nem érted.
"Ha furcsát érzek, ami ismeretlen, az megzavar, nem én ingok meg,
csupán a hitem keresem, nem a helyem, hisz azt már tudom hol lelem..(Thomas)
A legnagyobb erő a csendben lakozik.
Azokban a pillanatokban, amikor befelé figyelsz, és megérted, nem a külvilág az ami meghatározza léted, hanem a benned rejlő rend és értelem.
Az Univerzum békéje és egysége, amelyben mindennek és mindenkinek helye és értelme van.
Ha érzed már magadban ezt a békét, ezt az egységet, akkor az erőt is érezned kell.
Az erőt, amely szelíd nyugalommal igazgatja lépteidet.
Amely elvezet oda, ahová tartasz.
Amely felemel, amikor elesnél, és továbbvisz, amikor megállnál.
Ami megérteti veled, hogy egyedi, különleges és drága kincs vagy.
Szegény angyal vagyok.
Naponta élem meg,
a pillanatnyi mát.
Az univerzum talán nem mindig játszik tisztességesen, de legalább pokoli jó a humora.
Ha párkapcsolatokról van szó, senkire se vessünk mindjárt követ vagy dinnyét, mert az ember sohasem tudhatja. Vannak, akik révbe érnek, vannak, akik kiegyeznek azzal, ami van, és vannak, akik addig keresnek, míg rá nem találnak a pillangókra.
"Ha én tündér lehetnék, amit szeretnék, meg is tehetnék
Piros dinnyében laknék, jobb lakást hol kaphatnék
Kis késsel benne ülnék, egész nap szeletelnék
Örökké enném-innám és soha meg nem unnám,,
A szerelmi kapcsolatokban finom vonal húzódik a gyönyör, és a gyötrelem, között.
Igazság szerint közkedvelt hiedelem, hogy a gyötrelem nélküli kapcsolat értelmetlen.
Egyeseknek a fájdalom növekedést is jelent.
De honnan tudjuk, hogy hol végződik a növekvő fájdalom és hol megy át gyötrő fájdalomba?
Mazochisták vagy optimisták vagyunk, ha továbbmegyünk ezen a vékony vonalon?
És ha már kapcsolatról van szó: honnan tudjuk, hogy mikor elég az elég?
Ez egy történet ami állítólag 2004 óta emailben és most már a közösségi médiákban is kering, nem tudni ki az eredeti szerzője.
Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében. Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért?
Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt. Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam!
Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosam az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.
Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után. Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább.
Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe. Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan.
Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig.
A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak. Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele.
A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből.
Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni. Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiunknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított.
Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás. Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket.
Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam. Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ. Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan.
A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!
Te.....
Életem szürke volt,homályos. Gondolataim esőfelhők. Egész énemmel a sivár földet markoltam, lapulva. Az ellenségek tengerén nem volt barátság- part. Magamban küszködtem a széllel. Aztán jöttél TE, a fény. Felkelt a nap, a hideg fájó emlékké zsugorodott. Belédnéztem. Növekszik a zátony a folyó sodrában, rárakodnak újabb és újabb hordalékok. Végűl kizöldűl, sziget születik. Így nőtt bennem az érzés is...napról-napra. Gondolatod enyémmel találkozik, mielőtt kimondanád. Rámnézel, rádnézek. Látsz engem. Olyannak, amilyen vagyok. És ezt, rajtad kivűl senki sem látja. Látlak. Tudom, ki vagy. Érezlek. Semmink sincs. Annyi sem, mint másoknak. Kevés a tárgy, mely minket szolgál. De nekem adtad a zenét, a színeket, a formákat, a Szépet. Hálás vagyok...
Varázsló vagy, ki foglyul ejtettél,, csak Veled hallom a dalt, csak Veled látom a színt.
Bátor vagyok, kitartó, ha veled vagyok.. Néha úgy érzem: leéltem egy életet, előtted. A másikat Veled kezdtem.
Ne legyen több, elég már.
Hegyek mosolya, erdők sóhaja, tenger ölelése. Enyém vagy. Nem üvöltöm világgá, nem harsogom hegyeken állva... de megtenném.. ha tehetném... Láss engem... végig, az utadon, egészen az utolsó napig... :)
