"Három dolgot nem lehet elrejteni. A Napot, a Holdat, és az Igazságot. / Buddha / "
Az emberek nagy része elhiszi a Látszatot, mert kényelmesebb, mint szembenézni az Igazsággal. Úgy tudod megkülönböztetni a Látszatot az Igazságtól, hogy a Látszat csak bosszant, bánt, idegesít. Viszont nem fáj. Tudod, hogy nem állja meg a helyét, mert értelmetlen és hazug. Minél jobban prezentálják a Látszatot valakinek, annál inkább úgy érzi, hogy egy színházba került. Minél inkább bizonygatják, hogy a Látszat neki jó, annál jobban megundorodik tőle. Lassan kimászik az Illúzióból, melyet vagy ő teremtett, vagy beadagolták neki, kihasználva a gyengeséget és a gyávaságot benne, ami a valódin felülkerekedett, mert az volt a könnyebb út. Az Igazság azonban mindig előkerül.
Mindig. Még soha nem láttam olyat, hogy ne derült volna ki. Várni ugyan kellett rá. Sokat. Mégis mindig lesújtott a Látszatra az Igazság, szétrombolva az Illúziót.
Fáj az Igazság. Fáj szembesülni azzal, hogy minden, amit addig hittél magadról, Látszat volt. Fáj rájönni, hogy ostoba és felelőtlen voltál. Kábítottad magad, ezzel-azzal, szavakkal, tettekkel, emberek által, szerekkel. Bármivel. Hogy ne érezd az Igazságot, amely mindig pontosan előtted áll.
Én nem hiszem el a Látszatot. Átlátok rajta, mint a nyitott ajtón. Legfőképp akkor, amikor mindenáron bizonygatni akarják, feltűnően, ízléstelenül, harsányan, nagybetűkkel, kiabálva. Mert az a feltűnő. Pontosan olyan ez, mint a páva. Kitárja tollait, hogy másnak, hogy nagyobbnak, erősebbnek, szebbnek tűnjön, de a páva is elfárad abban, hogy állandóan a tollait mutogassa, mert a Látszat fenntartása a legfárasztóbb dolgok egyike.
A feltűnősködő, túlzásba vitt bizonygatás adja meg az egyértelmű választ nekem arra, hogy amit látok, csak Látszat, nincs köze az Igazsághoz. Az Igazság a szemekben rejtőzik, elgyötört, fájdalommal teli szemekben....
