Holtodiglan, - holtomiglan....?

A szerelem a világ mozgatórúgója.
 Szerelem nélkül sivár lenne az életünk, vágyak, érzelmek nélkül unalmasak, egysíkúak a mindennapok.
A szerelem ugyanakkor gyötrelem is, ha nem talál viszonzásra. ( Itt van például az úgynevezett plátói szerelem, ami eredeti jelentését tekintve nem az, amit hiszünk róla.
 A plátói szerelem valójában azt jelenti, hogy egy idősebb férfi kulturális, filozófiai, szexuális tekintetben oktatja a fiatalabb férfit, de az évszázadok során ez a jelentés megváltozott.
 Nem csak a viszonzatlan, hanem a be nem teljesült szerelemet is plátóinak nevezzük. )

Nem összekeverendő a szerelem a szexualitással.
A szerelem érzelmi síkon vágy az összetartozásra, az együttlétre, nincs tekintettel semmire, vagyoni helyzetre, bőrszínre, korra, vagy nemre.
 Ha jön, söpör, mindegy ki, vagy mi van az útjában.
A szerelem elmúlásának idejét, miértjét, mikéntjét nem lehet megjósolni, és nem a két fél akaratán múlik léte, vagy nem léte. A szerelemről nem tehetünk, vagy van, vagy nincs.
Nem alakul ki, mert szeretnénk, ezért nem lehet szerelemről beszélni az ugyanakkor sok esetben jól működő, gazdasági szempontokat, vagy más előnyöket figyelembe vevő házasságok esetén.
A „majd megszeretem” nem gyakran valósul meg, vagy szeretem, vagy nem szeretem, maximum a beletörődéssel, az idővel elérkezik a megkedvelés, a tisztelet, a barátság érzése.
 De ez nem szerelem.

A szerelmet másként látják a tudósok, és másként látják a filozófusok.
 Ezoterikus megközelítésből, aki szerelmes az nem szabad és tanulnivalója van az adott személlyel, nem véletlen, hogy pont egymásba szerelmesek.

A szerelmet sokan kutatják, nincsenek egyöntetű álláspontok, még a tudósok is vitatkoznak.
Egyesek szerint a fajfenntartás biológiai és kémiai áldozattal jár, és a szerelem lett a fajfenntartás egyik eszköze, hiszen az áldozat elviseléséhez az ember kapott egy képességet, az élvezetet, és a szerelmet, hogy ezt könnyedén megélhesse, sőt, kedve legyen hozzá. Tessék?
 Ez elég fura megközelítés. Nem értjük az „áldozat” szót.

Más kutatók szerint a szerelem a lelki fejlődéshez elengedhetetlen érzés, a fejlődés kulcsa.
 Kutatják a szerelmet hormonális szempontból is, de ez a kutatás egyelőre gyerekcipőben jár.
 Jelenleg ott tartunk, hogy az oxitocin hormon növeli az emberben a bizalom érzését, csökkenti a fájdalmat, kötődést eredményez.
 A hormon ragaszkodást, elkötelezettséget vált ki az ember lelkében.
A szerotonin, a boldogsághormon, és az oxitocin együtt nagyon érdekesen viselkednek, az agyban hatva különös változásokat idézhetnek elő az ember érzelmi kötődéseiben.

Osho, indiai misztikus szerint, a szerelem egy csodás dolog. Addig, amíg kapcsolódásban tart, s nem kapcsolatban. Felfogása szerint a szerelemnek áradnia kellene egy adott személy felé, amíg az életben úgy hozza, de holnap nyugodtan áramolhat egy másik személy felé, kötelezettségek nélkül. Szerinte, mindenkinek ezt kellene csinálnia, és így mindenki boldog lehetne.

 

Méltó - Méltatlan..

Furcsa termeted, szokatlan külsőd. Nem ezt képzeltem.

 Nem is ez, mi számomra oly kedves lenne, lehetne.
Humorod? Fanyar. 

Biztonság?

 Kétes. Sőőt...

 Nem is létező tényező.

 Kellene, szükségem volna rá, de Te ezt csak elhiteted velem.

 Hogy melletted, veled biztonságban vagyok, miközben lényem a mezsgyén lebeg.

  Letaszítasz. Letaszítasz?

 

Imádom iróniád. 

Ahogy mindent és mindenkit kifordítasz húsából. 

Ahogy dobálsz az Érzelmek között. 

Gyűlölve szeretem, ahogy játszol velem. Ahogy játszol a világgal.

A világunkkal. A világommal.

 Pakolgatod a szereplőket, helyzeteket rakosgatsz, A Lehetetlent Teremted.

 Kihozol belőlem Mindent.
Melletted bármi lehetek, s vagyok is. Mert igényled, mert Te teszed velem.

 Nem szégyenkezem, s talán nem is bánok semmit. Talán.
Mert olykor, a mámorításod gyengül. 

Ha sokáig vagy távol, jön a ráció, a jéghideg tény. 

S ekkor érzem, hogy talán ez így nem is annyira jó. 

Nem vagyunk egymáshoz valók. 

Nem simulunk egymáshoz tökéletesen, nem értjük az egymás torkát elhagyó hangzást.

 Hogy mi az Éltetésben Gyilkoljuk egymást, míg a Gyilkolásban Éltetjük a másikat.

 Lehet, másra lenne szükségem. Bár Neked nem.

 Egoista gondolat-e, nem tudom, de érzem, hogy legalább annyira szükséged van rám, mint nekem rád.
Hisz nélkülem nem tudsz beteljesedni.

 Nem tudsz valódi képtelenségedben létrejönni. 

Foszlány vagy nélkülem, együtt vagyunk valami kifacsart egész.
De aztán . . .
Visszatérsz. Újra és újra.

 Már majdhogynem napról napra. Elkábítasz. 

 

 

Mámorító képeket festesz fel az éj vásznára. 

Mikor ebben a rideg szürkeségben egyedül vagyok, Te ott teremsz. 

Bármikor. Még csak szólnom sem kell. Megérzed. 

A sötétségben végigsimítod karom.

 Libabőrös leszek. Elhalt Életet lehelsz belém. Fenn tartasz.

 Nem a felszínen. Attól pár méterre lejjebb, de mégsem hagysz elsüllyedni.

 Eltűnni. Megmentesz.
Szükségem van Rád. Azt hiszem.

 Nem akarom, de érzem. Fáj, mikor nem vagy mellettem.

 Fizikailag.

 Annyira, hogy testem ellenkezik azon világ ellen, melyben Te nem szerepelsz.

Nem tisztellek, de becsüllek.

 Megbecsüllek, de tudom, hogy mit Te teszel velem, el van átkozva.

 De szívemnek oly kedves. 

A Bűnben oldozol fel bűneim alól.

 De... ez a gyilkos kapcsolat kettőnk közt nem tartható. 

Mert megölsz benne. Mert tudom, hogy én vagyok a gyengébb.

 Mégis szükségünk van egymásra. Tudunk-e egyáltalán létezni a másik nélkül?
Valaha képes leszek Nélküled megélni a Boldogságot? 

Kimászni a gödrökből, melyekbe az Élet keserédes karja könnyed mozdulattal belök?

 Vagy Te vagy az a........, kinek bilincsének kulcsát sosem lelem meg?
Szeretlek. ...Gyűlöllek. ...
Szeretem, hogy tudlak még Gyűlölni. ...
Gyűlölöm, hogy Szeretlek. ...
Szükségem van Rád. 

A légzéshez. A mozdulathoz. A Holnapért. ...

 

El akarlak tüntetni az életemből!

 Nélküled létezni, nélküled érezni. 

Soha többé nem látni, nem érezni karjaid börtönét.

 A hozzád simulás édes mámorát. 

A biztonság illúzióját, melyet melletted érzek.

 Nem akarom többet hallani mámorító szavaid.

 Ne fess nekem többet. 

Ne teremts világokat, ne rajzold fel az édes jövőnket az éj vásznára.

 Ne tedd.

 Eljön a Nap, az Új Nap, melynek sugarai elradírozzák kontúrjaidat, ragyogó fehérségbe semmisül meg sötét festményed. Kettőnk festménye.
Nem Ma. Nem Holnap. Egyszer.

 

(Camino )

Megszeghetetlen törvény............!

Tekintsd úgy életed minden másodpercét, mintha valamilyen láthatatlan veszély fenyegetne.

 Bármelyik pillanatban történhet valami, ami létedet fenyegeti. 

Bármikor előfordulhat – akár most is!

 – valami olyan, ami a közbelépésedet kívánja.

 Figyelj önmagadra és figyelj környezetedre, az éberség legmagasabb fokán!

 Érezd, amint tiszták az érzékszerveid, a környezet minden rezdülését tudomásul veszik és érezd, amint jelen vagy, maximálisan a jelen pillanatában élsz!
Légy olyan, mint az őz, amely a sűrű erdők mélyén rejtőző tisztáson legelészik.

 Bármikor az erdő mélyéből megjelenhet egy farkas, s ha nem figyelmes, akkor könnyen meglehet, hogy ebédként végzi az életét.
Légy éber, figyelj a pillanat minden rezzenésére!

A felfokozott éberség állapotában valami fura történik: felébredsz az emberiség évezredes kollektív (rém)álmából, az elme kábulatából..  

Vedd észre, hogy csak az intenzíven megtapasztalt élményekre emlékszel, akkor élsz igazából! 

Figyelted már, hogy amikor a gondolatok örvénye elárasztja az elmédet, akkor egyfajta kábulatban vagy?
 Szinte alvajáróként élsz: nem látod meg a környezeted tárgyait, nem emlékszel arra, hogy pár perccel ezelőtt hová tetted a szemüvegedet, belerúgsz egy lehúzott cipőbe, sétálás közben egy kőbe - holott az "útonállókat" a szemeid érzékelik, de a tudatos figyelmedig nem jutnak el

.

S így születik meg a feltételes szeretet.

 Amikor a szeretet nem csak a szeretet öröméért szeret, hanem jól megfogalmazott elvárásai vannak.

 Szeret, ha pontosan azt teszed, amit elvár Tőled. Szeret, ha épp' olyan vagy, mint amilyet megálmodott magának. Vágyainak, álmainak, elvárásainak beteljesítőjeként szeret.

 S ez a szeretet birtokolni akar, majomként csimpaszkodik, ragaszkodik, erőlködik, mindig csak akar, elvár valamit Tőled: azt akarja, hogy az ő szeretetére érdemes légy. 

S ebben a szerető csimpaszkodásban lassan, de biztosan elsorvadunk.

 Egy láthatatlan vámpír kiszívja belőlünk minden életerőnket, energiánkat, sőt magát az önzetlen szeretet képességét is.

 "Engedj szabadon! Kérlek, engedd, hogy éljek!"

 - sikolt föl benned  a gyermeki én, aki már ugyan felnőtt, és végre élni akarja az önmaga életét.

 De nem teheted.. a hagyományokhoz illő, a tudattalanodban mélyen betáplált gyermeki kötelezettség ideája nem enged szabadon.

 Be kel hunynod a szemed a csimpaszkodás láttán, engednek kell az önző szeretet akarásának, hiszen Te gyermek vagy és feltétlen odaadással tartozol a szüleidnek.

 Ez egy megszeghetetlen törvény - érzed, gondolod mélyen, zsigerből, a tudattalanodba táplált program szerint.

 Egy tabu, amelyet érinteni nem szabad.

Valójában a szeretet nem vár el semmit, nem akar, nem önző - egyszerűen csak szeret.

"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek. Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet." (Biblia, Szent Pál, 1Kor 12,30–13,13)

Ki kell törnöd a feltételes szeretet rabságából! Amíg ezt nem teszed meg, addig csak a mások által elvárt életet éled, de nem a magadét. Szüleid elvárásainak beteljesítőjévé válsz, annak reménye nélkül, hogy valaha is megélheted önmagad kibontakozását! Szeress feltétlenül, de ne hagyd, hogy az irántad táplált szeretet feltétes legyen. Szeress, de ne légy a szeretet elvárásainak rabja!

Ki kell törnöd a feltételes szeretet rabságából! Nem élhetsz úgy, hogy a szüleid (többnyire általuk beteljesületlen) álmát teljesíted be. Önálló léted van, amelyet élned kell. Hagynod, hogy a Te életed, az Élet általad kibontakozzon! 

Ha megnyomorít a csimpaszkodó szeretet, akkor ajánlom, hogy tedd meg a következőket:

Különülj el, vonulj háboríthatatlan egyedüllétbe. Ne zavarhasson senki. Végy magad elé egy üres papírlapot, egy levelezőlapot - hiszen most levelet írsz a szüleidnek. Levelet írsz, hogy kifejezhesd, mennyire szereted őket, s ugyanakkor szabadon is engeded őket. Írd meg, hogy hálásan köszönöd mindazt a törődést, aggódást, szeretetet, amellyel elárasztottak Téged. Érzed, hogy tengernyi szeretetet kaptál tőlük, biztonságot, törődést. Szereted őket, mélyen szívedből szereted őket. Ám Te időközben felnőttél, önálló létre születtél. Szabad vagy: szabad vagy hálásan szeretni őket és szabad vagy szeretni az önálló léted. Vágyaid, álmaid, küldetésed van, amelyet beteljesíteni vágysz. "Szeretlek Téged, drága Szülőm! Bármi is történjen közöttünk, bármit is vársz el tőlem, amit talán nem az elvárásaid szerint teszek, tudd, hogy szeretlek Téged! Bocsáss meg nekem, úgy ahogy én is megbocsátok Neked. Kérlek, engedj szabadon és én is szabadon engedlek Téged. Tudd, hogy bármikor számíthatsz rám, amikor igazán szükséged van a gyermeki szeretetre, de kérlek, hogy engedd meg azt,  hogy a saját létem éljem."

Ird meg minden elfojtott vágyad, álmod, minden sérelmed, amellyel megfojtottak Téged. Írj szabadon, ne fogd vissza magad. Tárulkozz fel, őszinte szavakkal szólj. Ha szükségét érzed annak, hogy sírj, hát sírj: nem fojtsd el a feltörekvő könnyeket, engedd, hogy kicsorogjanak a könnycsatornáidon át! Sírj, zokogj, hadd kibontakozni a benned levő elfojtott érzelmeket!

Írj ki mindent magadból, amit Nekik szántál. S amikor már nincs mit írnod és megkönnyebbültél, akkor olvasd újra a levelet.. majd tépd apró darabokra, vagy égesd el! (Véletlenül se csapd az orruk elé, hogy megrökönyödjenek, minden álmaikat durván miszlikbe tépd. A leveled azért írtad, hogy fölszabadulj, hogy felszínre törhessenek benned az elfojtott érzelmek). 

Ha ezt  megteszed, valami katarzis történik meg benned. Engeded felszínre törni mindazt a programozottságot, amelyet elsődleges "Isteneidtől", szüleidtől kaptál. Belsődben visszatér egy egyensúly: szereted a szüleidet és szereted az önmagad önálló létét is. Megszabadulsz mindattól a tömérdek elfojtástól, tabutól

  

.

A legfájdalmasabb dolog elkésni a szeretettel.

Hogy valami új van születőben azt onnan is láthatjuk, hogy az életkörülményeik, természeti környezetünk változtak meg nagyon egy viszonylag rövid időn belül: az időjárás egyre inkább kifordul önmagából, és az emberek is.
 Tudunk róla,hogy a föld átalakítja önmagát.
 Mivel maga a föld is rendelkezik tudattal.
 Bár hiába minden jóslat mert minden változhat közben a szabad akarat miatt.
 És ez így van rendjén.

 

 Egyre másra derülnek ki rettenetes bűnök és szenvedések, amiket emberek okoztak egymásnak.

 lehet, hogy régebben is voltak ilyenek, de nem kaptunk hírt róluk. 

Vajon mennyiben segíti a megújulásunkat, hogy napvilágra kerülnek ezek a tettek?

 Fájdalmas, szörnyű és sajnos szükséges is, hogy tiszta lappal indulhassunk.

 Kell, hogy leszámolhassunk a múlt sötét titkaival és árnyaival, kell, hogy tudjuk, mit akarunk elkerülni a jövőben.

Talán abban lehetünk biztosak, hogy mindenki szeretne jobban élni .
 Vagy inkább sokkal pontosabban, megtanulni élni.
 Mert ahogy most élünk az nem tesz senkit boldoggá legalábbis sokakat.
 Nem úgy kellene élnünk, hogy dolgozunk az életért, hanem az érdeklődésünknek megfelelő munkát szinte hobbiból, kikapcsolódásból tesszük.
 És ha netalán nem lenne kedvünk egy nap dolgozni akkor sem lenne veszélyben az életünk.
 Ez így lenne helyes.
Jelenleg a földön csak a gazdagok tehetik meg.

 Emberek, akiknek élete egyszer érintette egymást, kell, hogy új formát találjanak kapcsolatuknak, ha ők maguk különböző irányba haladnak is.
 És jelenlegi egyetértésük része lesz új életüknek is.
Senki nem birtokolhat egy másik embert.
Ha együtt vagyunk, birtokosai vagyunk saját magunknak, a természetnek és az időnek.
Ilyen egyszerű ez.

Nem könnyű azoknak akik mereven ragaszkodnak a múlt árnyaihoz.
Akik képtelenek a szívből élésre.
 Akik bezárták szívük kapuját.
 Most azok vannak pozitív helyzetben akik szeretni tudnak.
 Akik nem akarnak birtokolni.
 Így nem érzik azt, hogy fáj ha valamit az élet elvesz tőlük.
 Mert semmi sem a miénk. Mind egyek vagyunk.
 És aki ezt nem érti meg az nem sok jóra számíthat.
Mert ahova a föld tart csak a tiszta szívűek tarthatnak.
 Nem arról van szó, hogy nem lenne engedélyezett velük tartani.
Inkább te nem engeded magadnak, mert érzed ők mások.
És ott köztük magányos az aki más szinten van.

 “A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá.
 Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket.
 Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és  nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre.
A próba nem vár.
Az élet nem néz hátra.”
(Paulo Coelho