Küzdj és bizva bízz!

Küzdeni kell?

Démonokkal, emberekkel, vagy űrlényekkel, sárkányokkal, esetleg csalókkal, nőcsábászokkal, gengszterekkel?

Küzdeni az elemekkel: Jéggel, viharos széllel, vízzel, tűzzel, égető hőséggel, vagy véget nem érő hóeséssel? Küzdeni kell: szomjúsággal, éhséggel, és az emberek egymás iránt érzett végtelen gyűlöletével...!

Ha egyetlen erényed van csak,

 és ez az emberség, minden erényt hordozol...

. 

" Amikor meghalok, ne gyere közel a testemhez,

 azért, mert a kezem nem lesz képes már letörölni a könnyeidet. "

Tél...

 Akhilleusz Tatiosz "

Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot.

 Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? 

Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. 

A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság.

 Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult.

Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel? 

Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül -sosem vagyunk maradéktalanul boldogok-, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre.

 Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. 

Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben."

. 

William Henry Davies

A tél szépsége..

Ugye, szép a tavasz, mikor
rügy születik s madár dalol?
S ha daluk némul, szép, ugye,
nyáron a méh-, s virág-zene?

 

És nem szép, ha elmúlt a nyár,
hogy a levél, lehullva már,
cipőnk orránál kavarog,
vagy markunkban ireg-forog?

Most tél van, beállt a patak;
sétálgatok a fák alatt:
öles hóban áll mindegyik,
odvukban mókus aluszik,
s bármily kicsiny az ág, a gally,
mindent fehér szirom takar.

Köszöntelek, tél!
Te szépíted,nagy virággá te építed
ezt a fát, ötven fekete
karját fehérrel vonva be,
míg a gallyakra millió
kis fehér kesztyűt húz a hó.

A beteg Nemzet....gyereket nemzett..

EGY AMERIKAI ÚJSÁGÍRÓ CIKKE MAGYARORSZÁGRÓL

Van a Balkánon egy állam, amely önmagával határos. 

Ahol a legszebb nők élnek, mégis csökken a népesség. 

Ahol a munkanélküliek dolgoznak a legtöbbet, ahol a legtermékenyebb földön éhező emberek élnek. 

Ahol a vonatok menetrend szerint késnek. 

Ahol mindenki focizik, mégis vízilabdában, kosárlabdában, kézilabdában és röplabdában jeleskednek. 

Ahol mindenki siet a munkába, de senki sem érkezik be időre. 

Ahol a nyolcórás munkaidő tizenkét órás.

 Ahol az egészségügyi ellátás ingyenes, de a gyógykezelés drága.

 Ahol az újságírók szabadon írhatnak bármit, amit parancsba kapnak. 

Ahol a világválság állampolgárságot kapott. 

Ahol a közbeszerzések titkosak, az államtitkok nyilvánosak. 

Ahol a háborúk sosem érnek véget. 

Ahol a történelem naponta megismétlődik.

 Ahol a leggazdagabbak azok, akik egy napot sem dolgoztak. 

Ahol a külföldi valuta felváltotta a hazait. 

Ahol az emberek megünneplik a családi védszent napját, de ká...
romolják Istent. 

Ahol az okosakat, értetlenségből,‐bolondnak nézik, a bolondokat meg tehetségesnek. 

Ahol az írástudatlanok írják a történelmet. 

Ahol a törvények törvénytelenek, az anarchia pedig normális állapot. 

Ahol a hatalom megveti a polgárokat, mint nem kívánatos tanúkat. 

Ahol a jövőből élnek, mert a jelenhez nincs joguk. 

Ahol mindenki mindenkire mosolyog, de senki senkinek nem jóakarója. 

Ahol a bírósági eljárások tovább tartanak, mint egy élet. 

Ahol az árvíz a talajöntözés egyetlen módja. 

Ahol megidézik a diktátort, a demokráciát pedig a hülyék adójának tekintik. 

Ahol úgy gondolják, az ország annál jobban fejlődik, minél jobban visszafejlődik.

 Ahol nem vagy normális, ha nem bolondultál meg. 

 Ahol csak azért élsz, hogy meghalj. 

Ahol az idő végtelen, és a butaság múlhatatlan…


 

 

.

Jól élni - Túlélni...!

"Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet
szépségeit..

 Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép
szép legyen, s az öröm öröm.
(Wass Albert)

Pálcika ember rajz!

Egy ilyen, ösztönös, egyszerű rajz a legapróbb részletességgel és hihetetlen pontossággal tárja fel a lelkületet, gondolkodásmódot, a problémákat és a megoldásokat…Betegségeket és a gyógyulás lehetőségeit, így hatalmas segítséget ad a lehető legrészletesebb cselekvési, gyógyulási terv összeállításában.

  

Naponta betegszenek meg emberek.

Egyik napról a másikra lehetetlenülnek el. – látszólag. Hiszen ezek az események soha nem egyik pillanatról a másikra ütnek be, hanem nagyon is jól behatárolható jelek előzik meg. – még akkor is, amikor a benne lévő ezeket nem vagy félre értelmezi.

Olyan ez, mint a nyomolvasás. A nyomolvasó számára a legapróbb – lényegtelennek tűnő – jelek is egy egész történetet mesélnek el. Számára hatalmas felkiáltó, figyel­mez­tető jelek, melyeket képes az adott szempontok alapján értelmezni és kiemelni a fontosakat.

Véleményem szerint a mai diagnosztikai, szondázó vagy mérő módszerek többsége ki­válóan alkalmas arra, hogy a már meglévő problémát vagy testet öltött lelki problémát (akár betegséget, már kialakult konfliktust) feltárja… Ha egy példával kellene elmagyarázni, akkor azt mondanám, hogy a hagyományos diagnosztika megmutatja, hogy mi kelt ki a földből. Tehát azt, hogy hónapokkal korábban mi lett elvetve… például: ha az agronómus elsöpri a lehullott havat, azonnal tudja, hogy milyen növény pihen a hótakaró alatt… A Lélekrajz elemzési módszere már akkor meghatározza a majdan kikelő növényt, amikor még a magot sem vetették el.

 .

A NŐ..!! Femina..

Kriszta és Gábor több mint 20 éve élnek boldog házasságban.
A boldogságnak azonban ára van.
Ez az ár: megtenni valamit a másikért, amitől ő szeretve érzi magát.
Péntek vagy szombat este ki szokták használni, hogy másnap nem kell korán kelni, és fennmaradnak sokáig. Tévéznek, interneteznek, szeretkeznek, buliznak – mikor mit.
Másnap délelőtt ezért alszanak, vagy szundikálnak.
A kamasz gyerekeik nem zavarják őket ebben. Megszokták már, hogy hétvégén délelőtt apa és anya későn kel. Ott a tej a hűtőben, müzli a szekrényben, aki éhes, az szolgálja ki magát.
Szombat vagy vasárnap reggel Krisztát hamar kidobja az ágy. Elmegy pisilni, fogat mosni, főz egy teát, beszél pár mondatot a már fennlevőkkel, és visszafekszik a párja mellé. Mert olyan jó hozzábújni. Egymást átölelve alszanak még egy-két órát.
Amikor Gábor kezd felébredni, elkezdi cirógatni az asszonya hátát. Csak simogatja, hosszú perceken át. Kriszta ebből érzi, hogy szeretve van. Betölti a szeretet érzése, átjárja a boldogság. Hagyja, hadd járja át minden porcikáját az érzés. A világ legszerencsésebb asszonyának gondolja magát.
Mikor már eleget tobzódott a jó érzésben, úgy véli, itt az idő viszonozni a jót, amit kapott. Tudja, hogy Gábor mit szeret.
Gábor imádja a reggeli furulyaszót.






Kezdjük a vérvörös tangót, mert hát mégiscsak a szexről beszélünk, a kályhánál. Dobjunk néhány hasábot előtte a tűzre, és rózsával a fogunk között azonnal szögezzük le, a férfiak többsége a nő sírását egyáltalán nem találja szórakoztatónak.

Többnyire azt mondja: hiszti, és ha nem a Keresztapa trilógia egyik kulcsjelenetén facsarodik sírásba az arcunk, szemet forgatva az eget kémleli, és azt motyogja a fogai között: „Mikor hagyja már abba?”

Ezek után a vízszintesben való zokogás, amikor hősünk éppen párás tekintettel gusztálja az anyatermészet által a csontjainkra tökéletesen odacsókolt pihe-puha idomainkat, körülbelül olyan szinten fejezi le, mint jó anyánk a vasárnapi ebédhez a csirkét.
Ebben az esetben a riadalom helyén is van, megéri a gyanakvást, hiszen még éppen csak összesimult, éppen csak elkezdődött a tánc. Maradjunk a tangónál, mert hát mégiscsak a szexről beszélünk.
Előfordul ugyanis, hogy a nő lehunyja a szemét, és valaki egészen mást képzel ilyenkor a delikvens helyére. Nem szép dolog ez, a lelkifúr ezerrel indul el, és a szerpentinről nincs kiszállás, a nő agya moziként működik, akkor már nem csak magát sajnálja, hanem a táncpartnert is, hiszen ő nem tehet semmiről. A hormonok ilyetén játékszerei vagyunk, a boldogság helyére a szomorúság lép, hiszen a becsapás legalább két embert érint, és a tehetetlenség krokodilkönnyeket szül.

Kezdjünk tehát gyanakodni, és kommunikálni a hölggyel, meglehet, hogy érdekes válaszokat kapunk majd tőle, tudom, hogy rettentő nehéz: de ne borulj ki. A sírás csak jelzés értékű, azt mondja, valami baj van.
Ugyanis, mint rövid felmérésből kiderítettem, a férfiak nagy része ebben a szituban azonnal azt gondolja: „Jézusom, ennyire rosszul csinálok valamit!?”

Önző egy fajta, mi? Na nem, és nyilván lefagy, mint a BSPlayer Jack Bauer legkegyetlenebb jeleneteinél, hogy kaparjam a falat!
De ez a bömbi nem összetévesztendő az orgazmus-sírással, ami teljesen más tészta.

Rómeó és Júlia meg a Dire Straits

Gyerekkoromban hallgattatta velem apám a Dire Straits-et. A Romeo and Juliet című dalban van egy sor, valahogy így hangzik: „Juliet when we made love you used to cry”. Durva fordításban ez körülbelül annyit tesz: „Júúúliám, mikor szeretkeztünk, sírtál.” Romantikus képzelgéseim voltak a témában, és ameddig nem történt meg velem, utána pedig még inkább, azt képzeltem, ez milyen csodálatos dolog lehet. Nos, az is.
Szóval, újabb tételt lehet kihúzni a para-listáról, kedves fiúk! Ha a nő orgazmus közben sír, az többek között azt is jelenti, olyan biztonságban érzi magát, és olyan mélyen kötődik, hogy bátran el mer engedni bármilyen érzést, bármilyen szenvedélyt és bármilyen megnyilvánulást, nem kell visszafognia magát.

Nyilván egy szinten az elengedésről van szó, az érzelmek olyan fizikai reakciót váltanak ki belőlünk, mintha egyszerre néznénk meg a Titanic-ot, a Távol Afrikától-t, és az Igazából szerelem azon jelenetét, amikor a frissen házasodott lány meglátogatja a fickót, és rájön, hogy csak ő van a filmen, és Dido énekel. Jahahaj, én már most bőgök - na ilyen bolond tud lenni egyébként a nő.

Önző e a szeretet....?

A felnőttség egyik kritériuma, ami férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik, a szülőkről való leválás.

 Két fontos kritériumot fogalmaztam meg a felnőtté válásról: elfogadom-e, hogy a szüleim meg fognak halni. A második, hogy adott helyzetben, amikor tudom és érzem, hogy igazam van, merek-e következetesen nemet mondani mind az apámnak, mind az anyámnak, és ezt be is merem-e tartani napról napra.

 Vagy akár igent mondani.

 De mindenképpen megvívni a harcomat velük, ha a helyzet úgy hozza.

 A szülők pedig azt nem merik megfogalmazni sokszor, hogy a gyereküknek is vannak negatív tulajdonságaik, például hogy „igen, a gyerekem képes kihasználni engem”.

 Hát hogyne volna képes! 

Hiszen a gyerekem is ember, jóból, rosszból összegyúrva.

 Ha valaki gyereket vállal, az legyen hiteles önmaga szemében férfiként, nőként, emberként, egyébként csak a gyerekei lelkét gyilkolja…

És itt jön a következő fontos szempont.

 A fájdalom.

 Hogy maradhat valaki önmaga szemében férfi és nő, ha a fejlődés során jelentkező fájdalmat nem akarja elfogadni?

 Mert a fejlődés fájdalommal jár.

 Fájdalommal jár kimondani az anyámról, hogy nem őszinte a szeretete.

 Hiszen mennyire lehet őszinte egy olyan nőnek a szeretete, aki önző, aki nem valósította meg az álmait, aki a gyerekeire támaszkodik, és nem akarja elengedni, sőt kisajátítja őket, úgy kell ugrálni, ahogy ő akarja, miközben azt mondja, hogy mennyi mindent tett értünk, mennyit tűrt az apánk miatt? Ez őszinte szeretet?

 Hát nem az! 

Ezt hívják birtokló, önző szeretetnek, ha ezt lehet egyáltalán szeretetnek nevezni. 

Ez igazi nagy lehetőség, hölgyek és urak, ha elfogadom a fejlődéssel együtt járó fájdalmat, vagyis például azt, hogy adott esetben ki merem mondani a szüleimről, hogy milyenek valójában, és el is fogadom mindezt. Ez már egy kicsit zűrösebb meló, sőt nagyon zűrös meló, de utána bekövetkezhet egy olyan lehetőség, amellyel megszerezhetem azt a kisugárzást, ami a hallatlan önbizalomból származik.

 Ezt mindig csak úgy lehet elérni, ha tudatosan egy olyan megmérettetésbe vágok bele, amitől félek. 

Mert amitől félek, az ismeretlen.

 Csak azt tudom, hogy nagyon jó is lehet belőle és nagyon fájdalmas is. 

De egyik sem riaszt vissza. 

 Bele merek ugrani.

 Hiszen nem az a lényeg, hogy nagyon jó vagy nagyon rossz lesz, hanem az a lényeg, hogy a végén el tudjak számolni önmagammal. Hogy ma a mai napon, mindent megtettem, ami rajtam múlott. 

 Ezt hívják úgy: mertem élni.

Nagyon egyszerű észrevenni, hogy a másik ember hogyan viseltetik a félelmeivel szemben. Azt tapasztalom, hogy a félelem, érdekes módon, az ember kezét hideggé és verejtékessé teszi.

 Sokan ezt a rossz vérkeringésre fogják. 

Pedig egy kézfogásból kiderül: hideg, verejtékes kéz megoldatlan félelmek az emberben. Tehát, hölgyek, urak, nem hiszik el, hogy a szülőkről való leválása milyen fontos.

 Ezért mindig tegyék fel maguknak a kérdést: hogy vannak az apjukkal és az anyukkal.

Sok ember nem meri bevallani, hogy elszúrta: nem valósította meg álmait, rosszul döntött, nem volt elég bátor választani, felismerni, elismerni, változtatni és bevállalni.
 Amikor pedig belőlük szülő lesz, ugyanezeket a mintákat örökítik tovább gyermekeikre.
 Féltésből, meggyőződésből, saját mintáik mentén nevelik őket, vagy rajtuk keresztül hajszolják beteljesületlen vágyaikat.

Így vagyunk programozva, prostituálódunk a szeretetért.
 A legtöbben ezt azonban nem ismerik fel, ilyenkor egy segítőre van szükség, aki rávezeti őket az igazságra.
Ha a szülő jót akar tenni a gyerekével, akkor alternatívákat ajánl fel neki.
Nem arról van szó, hogy a gyereket egyenrangúként kezeli, szó nincs erről, csak komolyan kell vennie, és meg kell adnia neki a választás lehetőségét, amin keresztül megtanulhatja, hogy döntésének súlya van.
A döntés tehát az ő felelőssége.
Ahhoz, hogy erre ráneveljük, kezdetben meg kell világítani számára a döntés minden lehetséges oldalát. Tudatosítani kell benne, hogy tehetséges, magáért teszi, amit tesz.
Egyszerű a képlet: ha a szülő önmaga bőrében jól érzi magát, meglesz az egyensúly.
 Ha ő tud mosolyogva élni, nem fogja elvárni, hogy a gyereke bajnok legyen.
Tiszteletben tartja őt és választási jogát. Azaz az életre neveli.

A bohóc...

A Bohóc nem azért mosolyog mert jó a kedve, hanem azért mert rá van festve.
"kifelé mosoly, befelé zokogás,,

BOHÓC

Gyermekkoromban mindig bohóc szerettem volna lenni,
Az embereket harsányan nevettetni, kemény kalpagot fejembe tenni,
És nagy krumpli orrt orromra helyezni,
Tetszett esetlen mozgásuk abban a nagy csámpás cipőben,
És ha megláttam őket harsány kacajba törtem.
Bohóc! Azt mondtam az leszek ha felnövök,
A legnagyobb bohóc, kit majd tapsvihar köszönt,
És ki szomorú megnevettetem, hogy szemeiben könnycseppek lesznek.
Lassan az életnek viharában felnőttem, s a bohócokat, a nevettetőket elfeledtem.
Mégis, gyermekkori álmom teljesült, bohóc lettem.
Nem az a bohóc ki van kenve, nincs rajtam nagy csámpás cipő,
mozgásom mégis csetledező. Ezért a mókáért nem kapok tapsvihart,
És nem dobálnak körbe virágokkal, néha kicsúfolnak a hátam megett,
Vagy mondják, nézd a szerencsétlent, bohóc, az lettem, az életnek bohóca,
A legnagyobb bohóc, a bohócnál, bohócabb.

(Baráth Gyula)

"Üres a sátor, a cirkusz bezár
De a porond közepén egy bohóc megáll!!
Most nem nevet, nem bohóckodik
Kifestett arcán egy könnycsepp folyik!!
Rájött, hogy nincs élete
Bohócarca egyé vált vele!!
Felhúzta a sátorlapot, kilépett a napra,
S egy pillanatra felvillant az igazi arca!!"