Kit törvény véd, felebarátnak Még jó lehet......

  

.

Álarc........

Semmilyen álarc sem takarhatja el a szerelmet ott, ahol van, és nem színlelheti ott, ahol nincs.

Francois de La Rochefoucauld

Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam.

Feldmár András

  

  

A legnagyobb erő az álarc levételéhez kell. 

Látszólag egy könnyű mozdulat, mégis, hatalmas erő kell hozzá. 

A fizikai kevés ehhez.

 Kezed nem mozdul addig, míg lelked rá nem szánja magát. 

És a lelked csak akkor teszi ezt meg, ha már elég erős.

 Ha már nincs benne büszkeség, nem akar más lenni, mint akinek született.

 Amikor már fáj a játék.

Csitáry-Hock Tamás

Híd az örökkévalóságon át...

Másnap nem vette fel a telefont, a következő napon sem, majd azután sem.
 A negyedik napon kaptam egy levelet:
Drágám!
…Nagyon sok mindent végiggondoltam, hogy találjak valamilyen megoldást…
Végül rátaláltam egy apró gondolatra, egy zenei hasonlatra, és ennek a segítségével tisztán kikristályosodott bennem valami…s most szeretném megosztani veled, amire rájöttem. Bocsásd meg, hogy újabb zenei előadás következik…
A klasszikus művek leggyakrabban használt műformája a szonáta. Szinte minden szimfónia és koncert ezen alapszik. A szonáta három részből áll: a kezdő részből, amelyben a zeneszerző apró…dallamfutamokat sorakoztat fel; aztán jön a feldolgozás, ebben a kis motívumokat…kiteljesíti, körbejárja, sokszor a (vidám) dúr hangnemből átvált a (szomorú) mollba és vissza, közben a legbonyolultabb módon összeszövi e dallamokat; míg végül jön a visszatérés, amelyben diadalmasan megismétli a középrész teljessé formált…anyagát.
Most azt kérdezed, hogyan jön ez a kettőnk dolgához, hacsak rá nem jöttél már.
Úgy látom magunkat, mint akik elakadtak egy véget nem érő bevezető részben. Kezdetben minden élvezetes volt, a gyönyörűség maga. Egy kapcsolatnak ez a része az, amikor az ember a legjobb formájában mutatkozik meg: szellemes, elragadó, izgatott és izgató, érdeklődő és érdekes. Ekkor oldott vagy és szeretetre méltó, mert még nem mozgósítod a védelmi rendszeredet, s ezért a partnered meleg, érző emberi lényt ölelhet benned, nem pedig egy óriási kaktuszt. Ez a kölcsönös örömök ideje. Nem csoda, hogy annyira kedveled a kezdeteket, hogy az életedet mindenáron örökös újrakezdések láncolatává szeretnéd tenni.
A kezdetek azonban nem nyújthatók el az örökkévalóságig…Az indulás után el kell jutni valahova, fejlődni kell – különben beáll az unalom, s azzal vége is mindennek. Csak unalmat ne – mondod te, s azonnal odébbállsz, változatosságot keresel,…hogy azután úgy térhess vissza egy kapcsolathoz, mintha az új lenne, mintha mindig újra lehetne kezdeni.
Mi fejlődés helyett újra meg újra elölről kezdünk mindent… Néhányszor azért váltunk külön, mert te úgy vélted, olyan helyzeteket kell teremtened, amelyekben folytonosan újjáteremtheted az annyira vágyott újdonság élményét.
Nyilvánvaló, hogy a zenei középrész, a kidolgozás, nem kedvedre való. Hiszen ebben fedezhetnéd fel,…hogy belekezdtél valami nagyszerűbe, mondjuk egy szimfóniába, de a részleteit ki kell dolgozni: mélységet kell neki adni, a különálló részeket gondosan össze kell illeszteni, úgy hogy egymást is gazdagítsák, többek legyenek, mint külön-külön voltak…
Mi ketten bizonnyal messzebb jutottunk együtt, mint az valaha is a szándékodban állt. Szerintem azonban hamar megálltunk ezen az úton…Rá kellett jönnöm, hogy ha éveket töltenénk is együtt, akkor is csak próbálkoznánk, és soha nem élhetnénk a szellemi fejlődésünk teljes lehetőségével, ami bámulatosan hasonló érdeklődésünkből adódik, mert az együttlétünkből hiányzik a zavartalan folytonosság…. – így soha nem fogunk eljutni a kiteljesedésig…
Mindkettőnk előtt ott lebeg valami eljövendő gyönyörűség víziója. Mégsem válthatjuk valóra ezt a vágyképet. Én a védelemből magad elé emelt falaid előtt rostokolok, te pedig egyre többet és többet húzol fel belőlük magad köré…
Amikor azt mondtad, hogy nem halaszthatod el a randevút, és nem segíthetsz nekem aznap,…akkor rájöttem az igazságra…Bármennyire szeretném is, ez így nem mehet tovább. Többet nem tudok elviselni.
Remélem, hogy amit mondok, nem az egyezségünk felrúgásának tekinted, hanem inkább az általad kezdeményezett sok-sok lezárás…folytatásaként…Be kell ismernem, felsültem azzal az igyekezetemmel, hogy megértessem veled, milyen öröm valakihez tartozni.
Richard, szívbéli barátom, mindezt…szeretettel mondom neked…Nem vádollak, nem hibáztatlak…Csak azt mondom el, amire önmagam ellenére rá kellett ébrednem: te meg én soha nem jutunk el a fejlődés szakaszába, még kevésbé a nagyszerű végkifejletig: egy kiteljesedett kapcsolat csúcsáig…
A fájdalom ellenére is boldog vagyok, hogy megismerhettelek…Soha nem fogom elfelejteni ezt az időt. Sokat fejlődtem melletted,…és tudom, hogy én is jó hatással voltam rád. Mindketten jobb emberek lettünk azáltal, hogy összehozott bennünket a sors…
Ugyanakkor határtalanul szomorú is vagyok, hogy a mi ígéretes, ritka szép, csodálatos lehetőségünk beteljesítetlen maradt.
Leslie
Bámultam ki az ablakon a semmibe, és iszonyúan zúgott a fejem…
Nincs igaza…
De kár, gondoltam.
Összegyűrtem a levelet, és a szemétkosárba hajítottam. — Richard Bach: Híd az örökkévalóságon át, 30. fejezet (Elvek – 5/3. rész

Tenni,,, cselekedni...

.

„Az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni,,

Végtelenül természetes, harmonikus, jókedv és életszeretet árad belőle. A közelében valahogy megnyugszik az ember. Elfelejti a bosszúságait, a keserveit, és őt hallgatva úgy érzi, hogy örülni kell a földi lét minden pillanatának.

. .

Ma már tudom, hogy a fejlődés fájdalommal és a komfortzóna elhagyásával jár, és hogy a félelem nem valami rossz dolog, hanem az erőforrásaim aktiválásához szükséges érzelem.

Kádár Annamária

Az igazi NŐ...!

 “Egy magabiztos és sikeres nő mindig szembenéz a kétségekkel, tudja mit akar és kész megtalálni a módját, hogy azt el is érje. 

Számára a bizonytalanság nem gyengeség, sokkal inkább remény és kihívás egyben.

 Mindig tudja, melyik oldalon áll, nem hisz a hamis ígéretekben, csupán az általa évek alatt megszerzett és felhalmozott tapasztalatban bízik. 

A kevesebbet keresi, amely minőségi javulást jelent számára. 

Jelmondata: kevesebb, de jobb.”

  

"Egy igazi nő nem féltékeny, hanem féltő 

- Nem kételkedik, hanem magabiztos. 

Tud érinteni és tudja értékelni az érintést, Egy igazi nő vár, nem elvár. 

A szemével, a mosolyával, az egyéniségével hódít
Egy igazi nő kinövi azokat a kicsinyes téveszméket, miszerint mindenféle ócska nővel versengeni kell
Egy igazi nő tudja, hogy mikor elég, mert van benne tartás. 

Egy igazi nő a férfi számára nem probléma, hanem megoldás mindenre !!!"

Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. 

Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. 

Gyakran vesztesek is. 

Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. 

A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... 

Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. 

Mondjuk ki: gyengévé... 

És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. 

Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik.

 Mert utána ő lesz a boldogtalanabb.  

/Müller Péter/

Az érzés úgy működik, mint egy villogó lámpa a műszerfalon: jelzi számunkra, hogy egy funkció be van-e töltve vagy sem, hogy egy szükséglet ki van-e elégítve vagy sem.

Gondolatainkat és rajtuk keresztül a tudatunkat főleg a szavak áramlásával fordítjuk le. 

Innentől kezdve választhatunk, hogy olyan szavakkal közvetítjük azokat, amelyek megosztanak, szembeállítanak, elválasztanak, összehasonlítanak, kategorizálnak és elítélnek, vagy olyanokkal, amelyek egybegyűjtenek, javasolnak, békítenek és ösztönöznek.

Thomas D'Ansembourg

Az igazi férfi....!

Nem az a szégyen, ha az embernek piszkos az arca; a szégyen ott kezdődik, ha nem mossa le.

Egy férfi erős és magabiztos, tudatában van minden tettének.
Egy igazi férfi birtokolja a szükséges fizikai erőt és a "belső" erőt.
 Erejénél fogva ki tud cserélni egy kereket, fel tud emelni egy nőt a földről.
Az erő segít neki, hogy eltaszítsa a csalódottságot, az elutasítást és a negativitást.
Az erő által meg tudja tartani a hitét, belső pozitivitását és mindig igazat beszél.
 Egy férfi nem beszél mellé. 
 Egy férfi irányítja gondolatait és tetteit, ily módon a végzetét, sorsát is irányítja. 
Célokat tűz ki, és azokat el is éri.

Egy férfi büszke férfiasságára és szereti azt.

 


Kiírlak magamból, meggyógyulok.
Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem.
 Most úgy teszel, mintha, azután mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. 
 Mint egy perce még. 
Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. 
Már nem akarom megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. 
Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. 
De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit.
 Hétköznapi leszek veled. 
Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk.
 Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj.
 Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye mindegy.
 Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? 
Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek.
 Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. 
Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. 
Így akartad, akarjuk akkor így.
 Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból.
Csak rám ne nézz...

/Kovács Ákos: Közömbös gyógyító ének/

Never............

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. 

Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. 

 Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. 

És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... 

Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet!

 Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! 

Másképp szólnék hozzá?

 Másképp látnám, másképp ölelném…

 És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... 

Amit nem lehet elmondani. /Müller Péter/

,  .

..

"Soha ne mond, hogy szeretsz, ha nem igazán érdekel, soha ne beszélj érzésekről, ha igazából nincsenek is ott, soha ne fogd meg a kezem, ha össze fogod törni a szívem, soha ne mond, hogy meg fogsz tenni valamit, ha nem is tervezed, hogy belekezdj, soha ne nézz a szemembe, ha minden amit teszel hazugság, soha ne mondd, hogy Szia, ha valójában Viszlát-ot mondanál.."

  .

 
Lépett már hangyabolyba? A maga számára nem jelent sokat.. Csupán egy elhibázott lépés.. Mindössze valami puha a lába alatt, amit a következő másodpercben már el is felejt, ahogy halad tovább a maga útján... De a hangyák, azok nem tudják elfelejteni... Az Ő számukra egy világ dőlt össze... /Wass Albert/


A szíved majd meghasad, amikor már azt hiszed, hogy sikerült elfelejtened és meg vagy lepődve magadon, hogy egész könnyen ment és hamar túl tetted rajta magad. 
De ekkor, meghallasz egy zenét csak pár másodpercnyit belőle, és a gondosan óvott sebek, felszakadnak, azt hiszed, hogy soha többé nem lesz jobb. 
És ez valamilyen szinten igaz is. A fájdalom teljesen soha nem fog elmúlni, a seb, ha be is gyógyul a sebhely az ott lesz. És akárhányszor meglátod, vagy akár a nevét hallod, csak azt a nevet, nem kell, hogy róla legyen szó csak azt a bizonyos nevet.. 
Arról is csak ő fog eszedbe jutni, és a sebek ismét felszakadnak. 
 Akaratlanul is, de belegondolsz, hogy milyen jó lenne vele, milyen jó lenne érezni vagy akár látni is, még ha ő nem is szeret, de neked elég lenne a maga tudat is hogy vele lehetsz… ekkor nem tudsz ép ésszel gondolkodni, beleőrülsz újra és újra hogy mással van, az jár mindig a fejedbe, hogy vajon hol ronthattad el, mit nem tettél meg érte.. de aztán rájössz amit ő mindvégig tudott: képes lennél érte bármire, akkor is és most is. Mert szereted. 
Ő ezt kihasználva megcsillantja előtted a remény legapróbb sugarát, te ismét boldog vagy, és amikor megkapta, amit akart újból tovább áll és megint kezdődik minden elölről..

 Nagyon rossz tudomásul venni, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnéd, de mindent még ezt is el kell viselned, mert ember vagy, és mivel ember vagy, sok csalódás és szenvedés ér.
 Igaz, hogy idővel már nem fáj annyira,de a seb, amit okoztak neked örökké ott fog tátongani a szíveden, csak az tudja meggyógyítani, aki ezt ejtette, sőt lehet, hogy már ő sem tudja teljesen beforrasztani. 
Emberek vagyunk, szeretünk szenvedni, szeretünk gyötrődni, szeretünk fájdalomban élni...bár ezek nélkül talán az életünk nem is lenne teljes igazán. 
Ezek az apró vagy éppen nagy sérülések teszik néha mégis széppé az életünk. 
Az emberek az emlékeiknek élnek, van, amelyik rossz és fájdalmas, van amelyik kellemes és boldog.
 Van amelyikre nem szívesen emlékszel,  és van, amelyik akkor is eszedbe jut, ha éppen semmi különöset nem csinálsz. 
Van, amelyikből tanulsz, van amelyik hiányzik, van amelyik szeretettel tölt el, van amelyik haraggal vagy gyűlölettel.
Van,hogy éppen rosszkor rossz időben jut eszedbe egy-kettő. 
Van, mikor sírni akarnál rajtuk, és van mikor csak nevetni bírsz.
 Az emlékek örökre benned élnek a fájdalommal és boldogsággal együtt. 
Lehet épp emlékszel egy szerelemre, egy emberre, akit nagyon szerettél, egy emberre, akit rég elvesztettél, vagy épp lehet egy idegenre, akit csak egyszer láttál. 
 Az emlékek nyomok az életed útján, nyomok, amik elkísérnek a saját utadon. 
Az emberek ki be vándorolnak az életünkben, viszont az emlékeink örök életűek.
Ezekkel emlékszünk azokra,akiket elvesztettünk. 
Ezeket meséljük egymásnak,ezeken sírunk együtt,vagy nevetünk. 
Ezekből segítjük egymást,hisz az emlékekben tapasztalatok is rejlenek. 
Jó tanács:Ne feledj el semmit és senkit sem, bármilyen bántó is volt, bármilyen rosszul is cselekedett, egyszer az életed része volt az, ami történt. Igaz,hogy a szép emlékeken sírni tudnál néha, és lehet szeretnéd, hogy újra megtörténjen, de úgyis minden úgy történik, ahogy megvan írva. Az is lehet, hogy újra megtörténnek a régi dolgok, hogy újra találkozol azokkal, akiket elvesztettél.  Nem szabad szomorkodni sose,az élet néha nagyon tud fájni,  de az ember erős és túl kell jutni mindenen!