egyszerű napokon.
Mentem – ahogy más –
végtelen utakon.
S közben valahol
végig hittem, ez a jó irány.
Mert ott állsz majd egyszer,
egy őrült napon,
és hogy rád vártam, tudni fogom.
Most eltűnik a kép,
mert az lett a világ.
S mi volt, már nem elég -
az élet kell, hogy vigyen tovább.
Most úgy van, ahogy rég,
ahogy láttam,
ott az álmaim mélyén.
Csak nézlek, s mintha századszor tenném.
Nem késő még,
a világ lehet miénk!
Amit látomásnak hittem,
lehet végül az életem.
Miért őrültség?
hisz nem késő még!
S amit képzeletben rég megéltem,
most itt van, s én elhiszem.
Mindegy, mi a múlt,
ha a most elhoz nekem.
Mindegy, mi az út,
hogyha végül itt vagy velem.
S mindegy, mi a cél,
s hol a hely,
amit érted adnék fel.
Most érzem, mit kértem, itt van közel...
Fiesta
