Gyereksintérek..., (amikor az igazságszolgáltatásról lelopják az "i" betűt)!
Az igazságszolgáltatás emberarc(talanság)a, avagy hány forintot ér egy gyerek(kor)…
A
szituáció biztosan sokak számára ismeretes (ha másképpen nem, hát
legalább hallomásból): két embernek nem egyezik az elképzelése, ezért
úgy döntenek, a továbbiakban nem kívánnak kooperálni egymással, tehát
különválasztják korábbi közös életüket. Eddig ez nem is lenne túlságosan
nagy probléma, csakhogy bizonyos, (a józan ésszel megmagyarázhatatlan)
okokból kifolyólag képtelenek elereszteni egymást és a másiknak történő
károkozás igyekezete kezdi kitölteni egyikük, vagy mindkettőjük életét.
Ez már elég csúnya dolog - mondhatnánk, - de hát legyen az ő dolguk, ha
jól esik nekik.Csakhogy a harcban vétlen és védtelen embereket, a saját gyerekeiket használják föl alantas céljaik eléréséhez, hol fegyverként, hol pajzsként, úgy ahogyan pillanatnyi érdekük megköveteli. ÉS EZ MÁR BŰNCSELEKMÉNY! De furcsa módon ez törvényesen elfogadott bűncselekmény, merthogy (amint köztudott) elég sokan büntetlenül megtehetik ezt a viselkedést, a hatóságok pedig „jó esetben” csöndben félrenéznek ezen tevékenység közben.
Én két gyermekemet veszítettem el ilyen módon és kénytelen voltam „tehetetlenül” végignézni a folyamatot. Azért „tehetetlenül” és nem tehetetlenül, mert valójában a képességeimhez mérten mindent elkövettem, hogy megakadályozzam a tragédiát, de senki sem akadt, aki segítsen, így azután egyszerűen megerőszakoltak (engem is és a gyerekeimet is). Mindezt a „törvénykezés” buzgó asszisztálásával.
Mi kell ahhoz, ha törvényesen és legálisan akarunk erőszakot elkövetni másokon, köztük gyerekeken; ha az igazságszolgáltatástól el akarjuk lopni az „i” betűt?
Először is kell egy darab (!) gátlástalan, minden emberi-, etikai normák birtoklását nélkülöző ügyvéd.
Aztán feltétlenül szükséges egy darab (!) bosszúvágyó, szerény intelligenciával és morális képességekkel rendelkező nő.
És persze hatóság (bíróság, hivatal, stb.) is kell hozzá… (Itt szándékosan nem használok jelzőket..., viszont egy halom dokumentum minősíti a munkájukat.)
Éveken keresztül bizonyítani próbáltam a tényeket, azt amit…, de senki sem volt kíváncsi rá, viszont a nő és az ügyvéd hazugságait nem vizsgálták, alkalmanként „bemondásra” elfogadták.
Semmi sem számított csak a pééééz…, mit kell fizetni, milyen indokokkal lehet több anyagit kisajtolni a másikból. Ez némelyek elég jól csinálják, mert az én fiaim (pluszban) megértek vagy 2 milliót, darabonként (!) a törvénykezés számára. Legalábbis ezzel tudnak „elszámolni”, mert a gyerekeimet nulla emberi értéken vétetett számításba, (ezzel ugyanis nem tudnak elszámolni).
Több mint tíz éve gyűjtöm a bizonyítékokat, bárkinek szívesen átadom, nincsen szégyellni valóm, még ha mások azt is szeretnék és minden hazugságot, rágalmazást fölhasználnak ennek „bizonyítására”.
Ennek a tiltakozásunk, akaratunk ellenére elvégzett élve boncolásnak a sérüléseit egész életünkön át hordozzuk, gyerekeink pedig még tovább is örökítik. DE EZ SENKIT SEM ÉRDEKEL! Néhányunkon kívül…
Csak annyi figyelmet, empátiát és jogot kérek a gyerekeknek, amennyit az állatok számára már kiharcoltak…!
*****
A bűn nem akkor legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát és megfertőzi a felismerő-érzéket.
Felhasznált irodalom: http://apaklub.hu/apaklub/node/16
