A lélek útjai.

A regresszív hipnózis

Ez az egyik legérdekesebb jelenség, amelyet a lélektan és a gyógyítás területén felfedeztek a huszadik században. Önmagán messze túlmutató dologról van szó, jelentősége ma még igazán nem is mérhető fel.
Ismeretes, hogy száz évvel ezelőtt a hivatalos tudomány még a hipnózis létezését sem ismerte el, illetve afféle vásári mutatványnak vélte. 

 Később változott a vélemény, szép csöndesen besorolták a gyógyításba, de sohasem dicsekedtek vele. Ezzel szemben az angolszász országok jogrendjében a bírósági procedúrában alkalmazzák, bizonyító módszerként, széles körű társadalmi elismerés mellett. 

A saját beleegyezésével hipnotikus állapotba kerülő szemtanú vagy vádlott ily módon mintegy visszakerül arra a helyre és abba az időpontba, amikor és ahol a bűncselekmény megtörtént. 

Ezzel újabb, már-már általuk is elfeledett részletekre derülhet fény.
A hipnózis tehát korántsem ismeretlen és tiltott gyakorlata a modern tudománynak; bár elsősorban lélekgyógyítási céllal alkalmazzák. 

Ma már Magyarországon is több szakember, általában pszichológus végez úgynevezett regresszív hipnózist, amikor is a pácienst hipnotikus állapotban "visszaviszi a múltjába", miközben a pszichológusok és lélekgyógyászok többsége még ma sem hisz a jelenségben. 

A hivatalos tudomány sem foglalkozik a regresszív hipnózissal, az e téren szerzett tapasztalatokat, esetleírásokat be sem engedi a szakirodalomba.
De a tények attól még tények maradnak, ha hivatalosan nem fogadják el őket.

 Ez a parajelenség bármikor megismételhető, valós, működik - így tehát eleget tesz az alapvető tudományos követelményeknek, azaz kutatható lenne. Az eredmények viszont - kár tagadni - nagyon meglepőek, és nemcsak a marxista filozófia irányelveivel állnak szemben, miszerint "nincs túlvilág és nincs halálon túli élet", hanem a keresztény tanokkal is.

 A vallások többsége - akárcsak a kereszténység - csak egy lehetséges fizikai létet fogad el, és tagadja, hogy többször is visszatérhet a lélek e világba.
Viszont a regresszív hipnózis révén a régebbi korokba visszavitt tudatú ember olyan eseményekre emlékezik vissza, amelyeket átélt, végigszenvedett, végigörült, egyszóval: abban a korban is élt. 

A regresszív hipnózis során előfordul, hogy a páciens ősegyiptomi nyelven szól, vagy számunkra érthetően mondja el, mit élt át ebben vagy abban a korban, Európában vagy más földrészen. 

Olyan szakmák fogásairól mesél, amelyek már rég kihaltak.

 Olyan körülményeket elemez, amelyek ma, így utólag is ellenőrizhetőek, olyan személyeket emleget, akikről a mostani életében egyáltalán nem hallhatott.

 Beszámol a több száz vagy ezer évvel korábbi énjéről, elmondja hol lakott, mely város melyik utcájában, milyen szomszédok között. Használja a kor és az adott ország nyelvét, sorolja a szokásokat, elvárásokat. 

Az adatok egy része utólag, a levéltárakban vagy máshol ellenőrizhető!
Csalásról az esetek többségében már csak azért sem beszélhetünk; mert a hipnotikus állapotban megnyilatkozó személy kevés vagy semmilyen mértékű saját akarattal nem rendelkezik, így hazudni, konfabulálni ( jelentése: Meseszövés)  sem képes.  Másrészt az ellenőrzésben a puszta logika is segíthet.

 Egy mai, nyolc általánost végzett háziasszonynak aligha volt alkalma itteni életében megtanulni - teszem azt - a kora középkori skandináv nyelvet, szokásokat, viszonyokat.

 Mégis, a regresszív hipnózis közben ó-norvég dalokat énekel, és élethűen adja elő tizenkettedik századi életének minden apró jellemzőjét, valahol Skandináviában...
Több kérdés merül fel tehát; ezért is jeleztem az írás elején, hogy a jelenség valójában messze túlmutat önmagán. Az egyik kérdés: valóban a régi korokból hozott emlékek lapulnak az agyunkban?

 A másik, hogy ha többször élünk, vagyis a halál után a lelkünk, tudatunk, vagy szellemünk folyton vándorol, hogy újabb és újabb testet öltsön, akkor vajon hol tartózkodik a lélek két újabb születés között?

 Miféle rendszer működteti ezt a dolgot, és milyen szabályok szerint? 

Ha tényleg reinkarnációról, folyamatos és soha be nem fejeződő újra- és újraszületésről van szó, akkor ez az emléktömeg (a régi életekben történt események sora) hogyan "került át" hozzánk, mai életünkbe, mai agyunkba?

 Létezik-e az annyit emlegetett, de még be nem bizonyított genetikai emlékezet?

 És kérdés az is, hogy a regresszív hipnózis eredményei, jelenségei valóban a reinkarnációt bizonyítják, vagy valami egészen mást, amiről ma még semmit sem tudunk?

 A kérdések egyre sokasodnak, és mind alapvető problémára utalnak.

 Érdemes lenne tehát a témával a hivatalos tudománynak is foglalkozni.

 Hiszen meglehet: hogy az eredmény az emberiség egyik legnagyobb felfedezése lesz, amely alapjaiban változtatja meg a világról alkotott felfogásunkat.

Nemere István