.
Volt egyszer egy madár...
"Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és belészeretett.
Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.
Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában:
A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: - Mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? - és megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni.
És irígykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni.
És egyedül érezte magát!
Azt gondolta: - Csapdát állítok neki, ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem!
A madár szintén szerelmes volt belé és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett!
A nő kalitkába zárta és egész nap nézte.
Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya. De szép lassan különös átalakuláson ment át.
Most, hogy teljesen övé volt a madár és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett nem tudta kifejezni létének értelmét.
Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult.
A nőt már nem is érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár.
A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
- Miért jöttél? - kérdezte a halált.
- Hogy újra együtt repülhess a madaraddal - felelte a halál.
- Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna. Most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!"
"Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és belészeretett.
Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.
Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában:
A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: - Mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? - és megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni.
És irígykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni.
És egyedül érezte magát!
Azt gondolta: - Csapdát állítok neki, ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem!
A madár szintén szerelmes volt belé és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett!
A nő kalitkába zárta és egész nap nézte.
Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya. De szép lassan különös átalakuláson ment át.
Most, hogy teljesen övé volt a madár és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett nem tudta kifejezni létének értelmét.
Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult.
A nőt már nem is érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár.
A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
- Miért jöttél? - kérdezte a halált.
- Hogy újra együtt repülhess a madaraddal - felelte a halál.
- Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna. Most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!"
Általam látsz, és amit szemed felfog, a világomból, az hihetetlen talán,
hisz vakságod nem ismeri a látóhatárt, szemed nem fogja fel amit lát,
de a jó akaród, tanácsa mindenek előtt áll!
Te nem látsz engem, de Én vagyok a fény, ami téged láthatóvá tesz.
Te nem hallasz engem, de Én a hangodon beszélek.
Te nem érzel engem, mégis Én a kezed ereje vagyok.
Én eredményessé teszlek annak ellenére, hogy az utamat nem érted.
Én eredményessé teszlek annak ellenére, hogy a művemet nem ismered fel.
Én nem vagyok földöntúli jelenség, Én nem vagyok misztérium.
Csak egy teljes belső nyugalomban, túl minden személyiségen tudod meg,
hogy Én vagyok és csak mint érzést, mint hitet tapasztalod,
de mégis itt vagyok, mégis hallok, és mégis válaszolok.
Ha szükséged van rám, akkor Én itt vagyok, ha Te engem megtagadsz,
akkor is itt vagyok, ha félsz akkor is itt vagyok.
Itt vagyok ha imádkozol, és akkor is ha nem imádkozol.
Én benned vagyok és Te Énbenem.
Csak tudatodban lehetek tőled elválasztva, mert csak a tudatodban
létezik a TIÉD és ENYÉM fogalma,de mégis, a tudatodban tudsz engem megismerni és átélni.
Engedd el a romboló félelmet a szívedből.
Ha Te már nem állsz a saját utadban, akkor megtalálsz.
Egyedül nem tudsz semmit csinálni, de Én tudok mindent és Én mindenhol vagyok.
Ha a jót nem akarod látni, az akkor is itt van, mert Én itt vagyok.
Itt vagyok, mert itt kell lennem, mert vagyok.
Csak bennem van a világnak értelme.
Csak általam nyer a világ testet.
Csak általam megy a világ előre.
Én vagyok a törvény, amin az élőlények mozgása és fejlődése nyugszik.
Én vagyok a szeretet, ami a törvény teljesülése.
Én biztonság vagyok. Én békesség vagyok, egy vagyok veled.
Én vagyok az egység.
Én vagyok a törvény ami szerint Te élni tudsz.
Én a szeretet vagyok, amiben Te bízhatsz.
Én akkor is vagyok, ha Te nem látsz, Én nem hagylak el.
Ha hited bennem meginog, én bízom benned, mert Én ismerlek és szeretlek.
Te nem hallasz engem, de Én a hangodon beszélek.
Te nem érzel engem, mégis Én a kezed ereje vagyok.
Én eredményessé teszlek annak ellenére, hogy az utamat nem érted.
Én eredményessé teszlek annak ellenére, hogy a művemet nem ismered fel.
Én nem vagyok földöntúli jelenség, Én nem vagyok misztérium.
Csak egy teljes belső nyugalomban, túl minden személyiségen tudod meg,
hogy Én vagyok és csak mint érzést, mint hitet tapasztalod,
de mégis itt vagyok, mégis hallok, és mégis válaszolok.
Ha szükséged van rám, akkor Én itt vagyok, ha Te engem megtagadsz,
akkor is itt vagyok, ha félsz akkor is itt vagyok.
Itt vagyok ha imádkozol, és akkor is ha nem imádkozol.
Én benned vagyok és Te Énbenem.
Csak tudatodban lehetek tőled elválasztva, mert csak a tudatodban
létezik a TIÉD és ENYÉM fogalma,de mégis, a tudatodban tudsz engem megismerni és átélni.
Engedd el a romboló félelmet a szívedből.
Ha Te már nem állsz a saját utadban, akkor megtalálsz.
Egyedül nem tudsz semmit csinálni, de Én tudok mindent és Én mindenhol vagyok.
Ha a jót nem akarod látni, az akkor is itt van, mert Én itt vagyok.
Itt vagyok, mert itt kell lennem, mert vagyok.
Csak bennem van a világnak értelme.
Csak általam nyer a világ testet.
Csak általam megy a világ előre.
Én vagyok a törvény, amin az élőlények mozgása és fejlődése nyugszik.
Én vagyok a szeretet, ami a törvény teljesülése.
Én biztonság vagyok. Én békesség vagyok, egy vagyok veled.
Én vagyok az egység.
Én vagyok a törvény ami szerint Te élni tudsz.
Én a szeretet vagyok, amiben Te bízhatsz.
Én akkor is vagyok, ha Te nem látsz, Én nem hagylak el.
Ha hited bennem meginog, én bízom benned, mert Én ismerlek és szeretlek.
