Másnap nem vette fel a telefont, a következő napon sem, majd azután sem.
A negyedik napon kaptam egy levelet:— , 30. fejezet (Elvek – 5/3. rész
Drágám!
…Nagyon sok mindent végiggondoltam, hogy találjak valamilyen megoldást…
Végül rátaláltam egy apró gondolatra, egy zenei hasonlatra, és ennek a segítségével tisztán kikristályosodott bennem valami…s most szeretném megosztani veled, amire rájöttem. Bocsásd meg, hogy újabb zenei előadás következik…
A klasszikus művek leggyakrabban használt műformája a szonáta. Szinte minden szimfónia és koncert ezen alapszik. A szonáta három részből áll: a kezdő részből, amelyben a zeneszerző apró…dallamfutamokat sorakoztat fel; aztán jön a feldolgozás, ebben a kis motívumokat…kiteljesíti, körbejárja, sokszor a (vidám) dúr hangnemből átvált a (szomorú) mollba és vissza, közben a legbonyolultabb módon összeszövi e dallamokat; míg végül jön a visszatérés, amelyben diadalmasan megismétli a középrész teljessé formált…anyagát.
Most azt kérdezed, hogyan jön ez a kettőnk dolgához, hacsak rá nem jöttél már.
Úgy látom magunkat, mint akik elakadtak egy véget nem érő bevezető részben. Kezdetben minden élvezetes volt, a gyönyörűség maga. Egy kapcsolatnak ez a része az, amikor az ember a legjobb formájában mutatkozik meg: szellemes, elragadó, izgatott és izgató, érdeklődő és érdekes. Ekkor oldott vagy és szeretetre méltó, mert még nem mozgósítod a védelmi rendszeredet, s ezért a partnered meleg, érző emberi lényt ölelhet benned, nem pedig egy óriási kaktuszt. Ez a kölcsönös örömök ideje. Nem csoda, hogy annyira kedveled a kezdeteket, hogy az életedet mindenáron örökös újrakezdések láncolatává szeretnéd tenni.
A kezdetek azonban nem nyújthatók el az örökkévalóságig…Az indulás után el kell jutni valahova, fejlődni kell – különben beáll az unalom, s azzal vége is mindennek. Csak unalmat ne – mondod te, s azonnal odébbállsz, változatosságot keresel,…hogy azután úgy térhess vissza egy kapcsolathoz, mintha az új lenne, mintha mindig újra lehetne kezdeni.
Mi fejlődés helyett újra meg újra elölről kezdünk mindent… Néhányszor azért váltunk külön, mert te úgy vélted, olyan helyzeteket kell teremtened, amelyekben folytonosan újjáteremtheted az annyira vágyott újdonság élményét.
Nyilvánvaló, hogy a zenei középrész, a kidolgozás, nem kedvedre való. Hiszen ebben fedezhetnéd fel,…hogy belekezdtél valami nagyszerűbe, mondjuk egy szimfóniába, de a részleteit ki kell dolgozni: mélységet kell neki adni, a különálló részeket gondosan össze kell illeszteni, úgy hogy egymást is gazdagítsák, többek legyenek, mint külön-külön voltak…
Mi ketten bizonnyal messzebb jutottunk együtt, mint az valaha is a szándékodban állt. Szerintem azonban hamar megálltunk ezen az úton…Rá kellett jönnöm, hogy ha éveket töltenénk is együtt, akkor is csak próbálkoznánk, és soha nem élhetnénk a szellemi fejlődésünk teljes lehetőségével, ami bámulatosan hasonló érdeklődésünkből adódik, mert az együttlétünkből hiányzik a zavartalan folytonosság…. – így soha nem fogunk eljutni a kiteljesedésig…
Mindkettőnk előtt ott lebeg valami eljövendő gyönyörűség víziója. Mégsem válthatjuk valóra ezt a vágyképet. Én a védelemből magad elé emelt falaid előtt rostokolok, te pedig egyre többet és többet húzol fel belőlük magad köré…
Amikor azt mondtad, hogy nem halaszthatod el a randevút, és nem segíthetsz nekem aznap,…akkor rájöttem az igazságra…Bármennyire szeretném is, ez így nem mehet tovább. Többet nem tudok elviselni.
Remélem, hogy amit mondok, nem az egyezségünk felrúgásának tekinted, hanem inkább az általad kezdeményezett sok-sok lezárás…folytatásaként…Be kell ismernem, felsültem azzal az igyekezetemmel, hogy megértessem veled, milyen öröm valakihez tartozni.
Richard, szívbéli barátom, mindezt…szeretettel mondom neked…Nem vádollak, nem hibáztatlak…Csak azt mondom el, amire önmagam ellenére rá kellett ébrednem: te meg én soha nem jutunk el a fejlődés szakaszába, még kevésbé a nagyszerű végkifejletig: egy kiteljesedett kapcsolat csúcsáig…
A fájdalom ellenére is boldog vagyok, hogy megismerhettelek…Soha nem fogom elfelejteni ezt az időt. Sokat fejlődtem melletted,…és tudom, hogy én is jó hatással voltam rád. Mindketten jobb emberek lettünk azáltal, hogy összehozott bennünket a sors…
Ugyanakkor határtalanul szomorú is vagyok, hogy a mi ígéretes, ritka szép, csodálatos lehetőségünk beteljesítetlen maradt.
Leslie
Bámultam ki az ablakon a semmibe, és iszonyúan zúgott a fejem…
Nincs igaza…
De kár, gondoltam.
Összegyűrtem a levelet, és a szemétkosárba hajítottam.
