(Magyar szöveg bekapcsolható)
"Akit sokszor bántottak igazságtalanul,
csak az tud szívfacsaróan nyugodt és bölcs lenni.
Aki a szívében hordja a végtelen szomorúságot,
az már nem hisz az emberi jóságban.
Aki már nem akarja, hogy szeressék,
mert megtanulta, hogy a szeretetet el lehet veszíteni.
Aki már nem akarja, hogy törődjenek vele, mert megtanulta, hogy a törődésnek ára van.
Aki azt tanulta meg, hogy az emberek között csak érdekkapcsolatok léteznek.
Aki úgy érzi, hogy sosem állt
mellette senki védelmező tigrisként…
Aki sokat szenvedett a szeretetlenség érzésétől, és már azt is elfelejtette, milyen érzés vágyódni a szeretetre, talán észre sem veszi, amikor elsétál a szeretve lenni lehetősége mellett."
Olvasnék tán arcodról,
mint egy régi könyvből.
Úgy szól, mint az évgyűrűk
minden percedről.
Nézz most fel, nézz csak szét!
Merj álmodni szépről.
Képzelj el minden jót
(egy) vágyott életről.
Hittel telt szívünkből
minden érintés...
Némán is elmondott szó,
könnycseppet hűsítő hó;
jégtáblán nyíló virág --
fényből szőtt szép, új világ.
Hegyről völgybe - s újból fel,
hordod titkok súlyát.
Dobd el mindet, fújja szél!
Nem kell több, csak lásd:
Vágyunk, mint tündöklő
égen úszó felhő
bánat-tört lelkünkben
tisztán lélegző.
(és) Hittel telt szívünkből
minden érintés...
Némán is elmondott szó,
könnycseppet hűsítő hó;
jégtáblán nyíló virág --
fényből szőtt szép, új világ.
Amit te adsz másoknak, azt kapod vissza! Csak az lehet boldog, ki a saját harcát vívja!
Mélyről jöttem,,
- . - - . - - . - . - . - - . - - . - . - . - - . -
Önmagunk legyőzése a legnagyobb csatánk..!!
"Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele."
- . - - .- Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket.
Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni.
Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet,esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak.
Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért,hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elvesztettem.
DE TÚLÉLTEM! És még most is ÉLEK!
Az életet nem csak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd.
ÉLJ!
A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.