Mindenki egyedi, tökéletesen egyedi.
Soha nem létezett még olyan ember a földön, mint te, és soha nem is lesz ilyen még egyszer.
Isten most először és utoljára teremtett olyasvalakit, mint te, tehát semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Már eleve az vagy.
Osho

A tudattalanok azt mondják, hogy akkor fognak hinni az angyalokban, ha látják őket.
A bölcsek tudják, hogy csak akkor fogják meglátni őket, ha már hisznek bennük.
A társadalom fél,
nagyon fél azoktól, akik ismerik önmagukat. Nekik ugyanis van egyfajta
hatalmuk, egyfajta aurájuk és vonzerejük, azaz karizmájuk, ami képes a
fiatal, még életteli embereket kiemelni a hagyományos rabságból...
Egy megvilágosodot...t embert nem lehet rabszolgává tenni. Ez a probléma: őt nem lehet bebörtönözni...
Mindenképpen nehéz befogadni egy olyan géniuszt, aki tud valamit a bensőről, hiszen belőle elkerülhetetlenül felforgató erő lesz. A tömegek nem akarják, hogy háborgassák őket, még akkor sem, ha épp boldogtalanok: mert boldogtalanok ugyan, de hozzá vannak szokva a boldogtalanságukhoz. És így mindenki, aki nem boldogtalan, idegennek tűnik számukra.
A megvilágosodott ember a legnagyobb idegen a világon: úgy tűnik, ő senkihez nem tartozik. Nincs az a szervezet, nincs az a közösség, nincs az a társadalom vagy nemzet, mely korlátok közé szorítaná....