Van a nyíl...
A vadász nyila.
A vadászé,
aki el akarja ejteni a vadat.
Aki azért feszíti meg íját és lövi ki
nyilát, hogy megszerezze őt.
Magának. Meg akarja ölni.
Elejteni.
Becserkészi, céloz... és a nyíl surranva hasítja a levegőt és talál
célba.
És a nyíl és a vad története itt véget ér.
Ez a nyíl a véget
jelenti a megcélzott számára.
De van egy másik nyíl. Egy másik, amely
nem a véget, hanem a kezdetet jelenti.
Egy nyíl, amely célba vesz, és
eltalál.
Eltalálja lelkedet.
És megöl.
De nem téged. Nem a lelkedet.
Megöl valamit.
Az önzést.
Mert attól a pillanattól, amikor ez a nyíl
eltalál, már nincs benned önzés.
Meglátod a Másikat, akinek kezében ott
az íj, és már nem te vagy fontos, hanem Ő.
Már neki akarsz adni mindent,
ami szép, ami jó, mindent, ami te vagy.
Mindent, amivel szebbé teheted
számára a világot.
Mert ez a nyíl a kezdet nyila volt.
A szeretet
kezdetéé. Igen, van ilyen nyíl.
Csitáry-Hock Tamás