A bevésődés (angol nyelven: imprinting) a pszichológiában illetve az etológiában
használt fogalom egy az adott faj számára kritikus periódusban
bekövetkező tanulás leírására (ez a fajta tanulás egy bizonyos korban
vagy életszakaszban következik be) amely gyors és kétségtelenül
független a viselkedés következményeitől. Kezdetben olyan helyzetek leírására használták, amikor az állat vagy az ember ösztönző ingereket tanult meg. Az imprinting a kritikus periódus létezését feltételezi.
Régóta köztudott, hogy a születést követően az anya-gyerek kapcsolat történései meghatározóak lehetnek, az egész életre nézve. Azok a gyermekek, akik csecsemőkorukban nem kapták meg az anyai szeretet, felnőtt korukban nem képesek tartós, intim helyzeteket létrehozni vagy fenntartani. Társas viselkedésük az imprinting-időszak sérülése miatt jellegzetes módon megváltozik, torzul. A csecsemő számára az imprinting létrejöttének kritikus időszaka az első életév. A vizsgálatokból tehát az látszik, hogy a gyerekkor szakaszában meghatározó szerepet játszanak a bevésődés vagy imprinting jellegű folyamatok. Ismeretes az is, hogy az imprinting a szülőkhöz való kötődésen kívül a felnőttkori szexuális viselkedés kifejlődésében is fontos szerepet játszik (Bereczkei,)
Szexuális bevésődés
Az úgynevezett szexuális bevésődés során a szülővel való együttélés olyan párválasztási tendenciákat hoz létre, amelyek tartósan fennmaradnak felnőttkorban. Nem csak embereken mutatták ki, hogy az élőlények olyan párt választanak szaporodásukhoz, amelyek hasonlítanak az őket nevelő felnőttekhez. A Pécsi Tudományegyetemen Bereczkei Tamás és kutatócsoportja régóta foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi határozza meg a férfiak és a nők párválasztását. Fiatal éveink alatt képesek vagyunk megtanulni közeli rokonaink jellegzetes tulajdonságait, és ezt követően olyan párt választani, aki különbözik saját szüleinktől és testvéreinktől, egyúttal azonban hasonlítanak is hozzájuk.Bereczkei professzor és kollégája, Gyuris Petra egy kísérletsorozatában több mint 300 családtagokról és kontrollszemélyekről készült arcképet kellett összehasonlítaniuk a találomra kiválasztott, a fényképeken szereplő embereket nem ismerő kísérleti alanyoknak. A résztvevők a véletlenszerű ráhibázásánál jóval nagyobb gyakorisággal társították a feleségekről és az anyósaikról készült fényképeket.
A férfiakra is vonatoztatható ez az eredmény, azonban rámutattak arra is, hogy azok a férfiak, akik több törődést kaptak gyermekkorukban az anyjuktól, inkább választanak hozzá hasonló párt, mint azok, akiknek rosszabb volt a kapcsolatuk édesanyjukkal. Ebből az vonható le, hogy a korai gyerekkor egy érzékeny szakaszában szerzett benyomások alakítják ki a későbbi párválasztási preferenciát az ellenkező nemű szülő megfigyelt tulajdonságai révén.
Bebizonyosodott az is, hogy a bevésődés egy tanulási folyamat, nem pedig egy genetikailag megszabott észlelési mechanizmus. Ugyanis, amikor olyan lányokat illetve nőket vizsgáltak, akik őket örökbefogadó apákkal éltek együtt hasonló összefüggést találtak. A képeket elbíráló kísérleti alanyok jelentős hasonlóságot találtak a lányok férjének és a nem biológiai apjuk arcvonásai között, s ezt az összefüggést a gyerekkori apa-lánya kapcsolat milyensége befolyásolta. Ha gyermekkorban jó volt az apa lánya kapcsolat, akkor a későbbi partner jobban hasonlított a mostohaapára, mint a kevésbé bensőséges kapcsolatban élő családoknál. További kísérletekben az arcvonások tényleges méreteit hasonlították össze. Több, mint 300 személy 14 arcvonását mérték le egy számítógépes program segítségével, szinte a milliméter törtrészének pontosságáig (orr hosszúsága, szem szélessége, ajkak teltsége). Az adatokat arc-arány számítással alkalmassá tették az egyének közötti összehasonlítások elvégzésére. Eredményül azt kapták, hogy a házaspárok szinte minden arc-metrika tekintetben erős hasonlóságot mutattak egymással, illetve a fiatal felnőttek jobban hasonlítottak párjuk ellentétes nemű szülőjére, mint egy véletlenszerűen kiemelt bármilyen más személyre.
Összegzésként: a vizsgálati eredményekből az következik, hogy az ellentétes nemű szülőről gyerekkorban kialakított emlékezeti kép fontos szerepet játszik a felnőttkori párválasztás folyamán, és ez összhangban áll a szexuális imprinting elméletével. Egyedül még azt nem sikerült egyértelműen eldönteni, hogy a bevésődés veleszületett detektálási mechanizmus alapján megy végbe, vagy pedig tanulási folyamat eredménye. Azonban nagy valószínűséggel mindkettő részt vesz az ember szociális viselkedésében.
Ezek a magyarázatok megoldásául szolgálhatnak pszichoanalízis úttörői által megfogalmazott problémákra, így ide kapcsolható Sigmund Freud Ödipusz elmélete. Ismeretes, hogy ő azt feltételezte, hogy az anya és a fiúgyermeke között szexuális természetű kapcsolat alakult ki a gyerekkor korai szakaszában. Felvetette, hogy az az úgynevezett ödipális kapcsolat a fiú párválasztásában valószínűleg szerepet játszik, viszont ezt később semmivel nem igyekezett alátámasztani. Mi azonban elmondhatjuk, hogy jogos az a feltételezés, miszerint a felnövő gyerek az ellentétes nemű szülőről kialakított mentális modellt használja fel, amikor párt választ.
