Amikor lehajtott fejjel állsz szeretteid virágokkal borított sírjánál, és imádkozol a lelkük nyugalmáért, beszűkül a világ…nincs más, csak te és ők….akkor tudod, hogy a te utad is odavezet…oda, hozzájuk…és akaratlanul is visszanézel az életedre, és látod…
- amikor úgy éltél, arra törekedve, hogy mindenkit elfogadj olyannak amilyen, és téged is elfogadjanak a magad valóságában…
- amikor szeretettel fordultál az emberek felé, és tudatosan úgy alakítottad a kapcsolataidat, hogy senki iránt ne érezz haragot, és senki ne gyűlöljön téged…mert tudtál megbocsájtó lenni…
- amikor arra neveltek, hogy „szeressétek, ne bántsátok egymást!”
– amikor az rögződött a tudatodba, az ereidbe, a zsigereidbe, hogy a legerősebb lelki kötelék a család…
- amikor ezt a köteléket erődön felül próbálod szorosan tartani, de hiába az erőfeszítés…mert véget ért egy ÉLET…és véget ért vele együtt valami, mert semmi sem olyan már, mint régen…
- amikor nincs már Ő, aki összetartsa a családot…AKI az asztalra csapjon, hogy „elég volt!”…
…Akkor elered a könnyed… a gyertyák fénye egy összefüggő fénytengerré válik …és már az élőkért imádkozol…hogy gyermekeiddel ez ne történjen meg…hogy csak addig tartanak össze, míg te köztük vagy…míg te összetartod őket…
Részeg éjjelek, hosszú nappalok
A világ csak forog, én még itt vagyok.
Italom elfogyott, a csajom elhagyott
A vérem (tudom) egy új útra hív engem.
Italom érzem, bennem van mélyen
És lassan a fejembe száll
A világ forog, a szívem dobog
Részegen semmi se fáj.
Forr a véred, a hangodat kéred
Élvezed, hogy átjár a láz
A pia méreg, de ez éltet téged
Le van szarva az egész világ.
Te is tudod jól az élet arról szól,
Hogy élvezd, mert amíg éled
Sose fogod fel, mi van, ha nem jön el
A holnap de ma más nem kell mert:
Refr: Részegen, Részegen, Részegen semmi se fáj
