A felejtés óceánja
A halál és az újjászületés körforgása által minden feledésbe merül. A nevek, arcok, helyek, élmények, érzések homályba vesznek. Valójában nem vesznek el, csak egy kis idõre - egy emberöltõnyire -háttérbe szorulnak. Hogy miért? Mert túl sok, túl nehéz lenne a múlt, nem bírnánk el a súlyát. A születés által új dimenziók tárulnak elénk, életünk új értelmet nyer, lelkünk új testet ölt. Bár korábban meghatároztuk, mégsem tudjuk pontosan merre visz az utunk, milyen emberekkel találkozunk majd. Mindannyiunknak megvan a helye és a dolga a világban, s őrangyalaink (felettes énünk) segítenek abban, hogy a helyes ösvényen maradjunk.
Szerelem a halálon túl
A szerelmesek nem felejtik el egymást. Akik egykoron sokat jelentettek egymásnak újra találkoznak majd. Egy késõbbi életükben. Talán sikerül majd megoldaniuk azokat a problémákat, amelyeket korábban lezáratlanul hagytak. Talán jóvátehetik, hogy bántották egymást. Nem, nem fognak egymásra emlékezni. De érezni fogják, hogy õk ketten összetartoznak, s láthatatlan köldökzsinórjaik erõsebbek mindennél. Túlságosan könnyű feladat lenne emlékezni arra, hogy kétszáz évvel ezelõtt megbántottuk a másikat. Könnyű lenne azt mondani: sajnálom. A megoldás egyetlen útja, hogy a jelenben átéljük a másoknak okozott bánatot minden fájdalmával együtt. Ezáltal felismerjük tettünk következményeit és - jó esetben - soha többé nem teszünk már ilyet. Ez a karma törvénye, amely elől bármennyire is rúgkapálunk, nem térhetünk ki.
Az (újra) találkozás
Már az első pillanat is különös. Tudjuk, hogy ismeretlen emberrel állunk szemben, mégis érezzük, hogy ő egészen más, mint a többi. Hiába van másoknak vonzóbb külseje, lehengerlőbb humora, szárnyalóbb intellektusa, nem menekülhetünk, szívünk nem ereszti őt. Az esetek többségében nem ismerjük fel találkozásaink karmikus jelentõségét, de ha jobban megismerjük egymás személyiségét, érzéseit, múltját sok-sok emlék felderenghet. Deja vu. Ki ne ismerné azt a pillanatot, amikor tudja, érzi: "ez már megtörtént egyszer". Senki sem tudja a magyarázatot. Egyes feltételezések szerint a deja vu-k nem mások, mint közös múltunkból feltörõ emlékképeink, amelyek sötétben világító lámpásokként szolgálnak minket életünk bonyolult labirintusában.
Honnan tudhatjuk, hogy karmikus kapcsolatunk van valakivel?
Elsõsorban a vonzódás erejébõl. Amennyiben a múltban szépen éltünk együtt, számíthatunk arra, hogy a jelenben is kiegyensúlyozott kapcsolatot alakíthatunk ki társunkkal. Ha viharos szerelmi életünk volt, hasonló nehézségekre számíthatunk azért, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amelyeket korábban nem tettünk meg. Minél nagyobb nézeteltérések voltak közöttünk a múltban, a jelenben annál nagyobb lesz a vonzódás.
A karma törvénye
Tanulnunk kell, tetszik vagy sem. Ha nem oldjuk meg korábban vétett hibáinkat újra és újra szembe kell néznünk velük. Ha bántottunk valakit, ugyanazt a fájdalmat kell elviselnünk késõbb. Nem büntetésként, sokkal inkább egyfajta lehetõségként, leckeként kell felfognunk az eseményeket. Életeken át egymást tanítjuk, és karmikus adósságaink koloncként csüngenek nyakunkon, amíg nem látjuk tisztán az ok és okozati összefüggéseket. A folyamat lényege a tanulás, amely egyre jobban és jobban elmélyíti a két ember közötti kapcsolatot, mígnem tökéletessé válik. Ezzel egyidejûleg látásunk kitisztul és ha valóban megoldottuk feladatunkat, karmánk magától feloldódik, szellemünk magasabb szintre emelkedik.
