Önző e a szeretet....?

A felnőttség egyik kritériuma, ami férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik, a szülőkről való leválás.

 Két fontos kritériumot fogalmaztam meg a felnőtté válásról: elfogadom-e, hogy a szüleim meg fognak halni. A második, hogy adott helyzetben, amikor tudom és érzem, hogy igazam van, merek-e következetesen nemet mondani mind az apámnak, mind az anyámnak, és ezt be is merem-e tartani napról napra.

 Vagy akár igent mondani.

 De mindenképpen megvívni a harcomat velük, ha a helyzet úgy hozza.

 A szülők pedig azt nem merik megfogalmazni sokszor, hogy a gyereküknek is vannak negatív tulajdonságaik, például hogy „igen, a gyerekem képes kihasználni engem”.

 Hát hogyne volna képes! 

Hiszen a gyerekem is ember, jóból, rosszból összegyúrva.

 Ha valaki gyereket vállal, az legyen hiteles önmaga szemében férfiként, nőként, emberként, egyébként csak a gyerekei lelkét gyilkolja…

És itt jön a következő fontos szempont.

 A fájdalom.

 Hogy maradhat valaki önmaga szemében férfi és nő, ha a fejlődés során jelentkező fájdalmat nem akarja elfogadni?

 Mert a fejlődés fájdalommal jár.

 Fájdalommal jár kimondani az anyámról, hogy nem őszinte a szeretete.

 Hiszen mennyire lehet őszinte egy olyan nőnek a szeretete, aki önző, aki nem valósította meg az álmait, aki a gyerekeire támaszkodik, és nem akarja elengedni, sőt kisajátítja őket, úgy kell ugrálni, ahogy ő akarja, miközben azt mondja, hogy mennyi mindent tett értünk, mennyit tűrt az apánk miatt? Ez őszinte szeretet?

 Hát nem az! 

Ezt hívják birtokló, önző szeretetnek, ha ezt lehet egyáltalán szeretetnek nevezni. 

Ez igazi nagy lehetőség, hölgyek és urak, ha elfogadom a fejlődéssel együtt járó fájdalmat, vagyis például azt, hogy adott esetben ki merem mondani a szüleimről, hogy milyenek valójában, és el is fogadom mindezt. Ez már egy kicsit zűrösebb meló, sőt nagyon zűrös meló, de utána bekövetkezhet egy olyan lehetőség, amellyel megszerezhetem azt a kisugárzást, ami a hallatlan önbizalomból származik.

 Ezt mindig csak úgy lehet elérni, ha tudatosan egy olyan megmérettetésbe vágok bele, amitől félek. 

Mert amitől félek, az ismeretlen.

 Csak azt tudom, hogy nagyon jó is lehet belőle és nagyon fájdalmas is. 

De egyik sem riaszt vissza. 

 Bele merek ugrani.

 Hiszen nem az a lényeg, hogy nagyon jó vagy nagyon rossz lesz, hanem az a lényeg, hogy a végén el tudjak számolni önmagammal. Hogy ma a mai napon, mindent megtettem, ami rajtam múlott. 

 Ezt hívják úgy: mertem élni.

Nagyon egyszerű észrevenni, hogy a másik ember hogyan viseltetik a félelmeivel szemben. Azt tapasztalom, hogy a félelem, érdekes módon, az ember kezét hideggé és verejtékessé teszi.

 Sokan ezt a rossz vérkeringésre fogják. 

Pedig egy kézfogásból kiderül: hideg, verejtékes kéz megoldatlan félelmek az emberben. Tehát, hölgyek, urak, nem hiszik el, hogy a szülőkről való leválása milyen fontos.

 Ezért mindig tegyék fel maguknak a kérdést: hogy vannak az apjukkal és az anyukkal.

Sok ember nem meri bevallani, hogy elszúrta: nem valósította meg álmait, rosszul döntött, nem volt elég bátor választani, felismerni, elismerni, változtatni és bevállalni.
 Amikor pedig belőlük szülő lesz, ugyanezeket a mintákat örökítik tovább gyermekeikre.
 Féltésből, meggyőződésből, saját mintáik mentén nevelik őket, vagy rajtuk keresztül hajszolják beteljesületlen vágyaikat.

Így vagyunk programozva, prostituálódunk a szeretetért.
 A legtöbben ezt azonban nem ismerik fel, ilyenkor egy segítőre van szükség, aki rávezeti őket az igazságra.
Ha a szülő jót akar tenni a gyerekével, akkor alternatívákat ajánl fel neki.
Nem arról van szó, hogy a gyereket egyenrangúként kezeli, szó nincs erről, csak komolyan kell vennie, és meg kell adnia neki a választás lehetőségét, amin keresztül megtanulhatja, hogy döntésének súlya van.
A döntés tehát az ő felelőssége.
Ahhoz, hogy erre ráneveljük, kezdetben meg kell világítani számára a döntés minden lehetséges oldalát. Tudatosítani kell benne, hogy tehetséges, magáért teszi, amit tesz.
Egyszerű a képlet: ha a szülő önmaga bőrében jól érzi magát, meglesz az egyensúly.
 Ha ő tud mosolyogva élni, nem fogja elvárni, hogy a gyereke bajnok legyen.
Tiszteletben tartja őt és választási jogát. Azaz az életre neveli.