Akhilleusz Tatiosz "
Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot.
Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot?
Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában.
A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság.
Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult.
Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel?
Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül -sosem vagyunk maradéktalanul boldogok-, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre.
Emberi ez is: alászállás és felemelkedés.
Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben."
.
William Henry Davies
rügy születik s madár dalol?
S ha daluk némul, szép, ugye,
nyáron a méh-, s virág-zene?
A tél szépsége..
Ugye, szép a tavasz, mikorrügy születik s madár dalol?
S ha daluk némul, szép, ugye,
nyáron a méh-, s virág-zene?
És nem szép, ha elmúlt a nyár,
hogy a levél, lehullva már,
cipőnk orránál kavarog,
vagy markunkban ireg-forog?
Most tél van, beállt a patak;
sétálgatok a fák alatt:
öles hóban áll mindegyik,
odvukban mókus aluszik,
s bármily kicsiny az ág, a gally,
mindent fehér szirom takar.
Köszöntelek, tél!
Te szépíted,nagy virággá te építed
ezt a fát, ötven fekete
karját fehérrel vonva be,
míg a gallyakra millió
kis fehér kesztyűt húz a hó.
